Lelki- és tudatállapotok feloldása a rockzenével

Az együttes végcélja egy teljes értékű lemez összeállítása, amit a jelenlegi alkotófolyamatuk függvényében három szakaszra bontottak. Így tehát most nem annyira kislemezzel (EP-vel) van dolgunk, mint egy „albumrésszel“, amely a Youtube-csatornájukon szöveges videókba ágyazva hallgatható és nézhető meg. A Kisebbségi Kulturális Alap támogatásának segítségével létrejött új dalok ott veszik fel a fonalat, ahol a Császármorzsa című első kislemez letette: a pszichés deformitások és különféle lelki- és tudatállapotok megéneklésével, feloldásával.

A Ponyvalegény legbelső magját három ember alkotja: Kaprálik György, Dombóvári Balázs és Kiss Csaba. Negyedikként, ha majd elkezdődnek a próbák, Dombóvári Gergellyel számolhatunk, ill. az esetleges koncerteken, billentyűsként Kollár József csatlakozhat még hozzájuk. 

A Ponyvalegény egyik alapembere, Kaprálik György a tőle megszokott őszinteséggel enged betekintést abba az alkotói folyamatba, amely ezúttal négy új dalban jutott kifejezésre. Az énekes-dalszerző őszintén beszél – és „zenél“ – kényszerbetegségéről is. 

„A grunge én vagyok”

A Magánzárka dalhoz mellékelt leírásánál például arról mesél Kaprálik, hogy évekkel ezelőtt fürdés közben, a kádban fekve érte egy roham: „Félig tudatomnál, egy Alice in Chains dal szólt a fejemben, és segített levezetni a roham végét. Erőtlenül feküdtem a kád szélén. S ebben a kábult állapotban egyszer csak a Man in the Box szám magyarul szólalt meg. Tudtam, hogy képtelen leszek leírni. Anyám mentette meg a helyzetet, mert lejegyezte. Ha ő nem fogott volna kézbe papírt, ma nem lenne ez a dal sem... Lefolyt volna a lefolyón át a kád vízzel együtt...”

Aki ismeri a grunge műfajt, az tudhatja, hogy a zenészek önvizsgálata, a „belső démonaikkal” való viaskodás szerves része a muzsikájuknak. Kíváncsiak voltunk, vajon mennyire hatott ez a habitus a Kaprálik-féle zeneszerzésre. „A régi nagy bandák inkább zeneileg voltak rám hatással, mintsem szövegileg” – magyarázza. „Inkább a szövegek hangulata az, ami megmaradt és megragadott, mintsem a témák, de azok idővel kialakultak nálam bőven. Mert lett trauma is, szindróma is és függőség is. 

Így másokkal ellentétben én nem grunge-ot játszom, hanem én vagyok a grunge. Nekem nem kell igyekeznem valamit másképp csinálnom, mert felesleges. Akármilyen hangszerelést adsz alám, a dal a végen úgy is grunge-os lesz... 

A hangszínemtől, a gondolkodásomtol, a »flesseimtől«, a torz érzéseimtől, a stílusomtól... Nem kell gondolkodnom, hogy írhatnék egy grunge számot, mert bármit is írok, az úgyis olyan lesz. Igaz, kezdek mar belőle kinőni, de ez évekig igaz volt rám.“ 

Alkotóterápia

A megfelelő diagnózist valamiféle feloldásnak kell követnie. Így adja magát a kérdés, hogy pontosan milyen szerepet játszott Kaprálik György életében a rockzene...

„Sokáig azt hittem, hogy a zenélés a minden. Hogy kijárni a próbaterembe a srácokkal, és kiadni magamból, ami bennem van, alkotni... Az a legtöbb, ami lehetséges, és ez egyfajta terápia is. Végül rá kellett jönnöm, hogy talán az alkotás, az érzések és a különféle állapotok megírása az anyanyelvemen sokkal több. Ha valami rossz lelkiállapotról is éneklünk, probálom mindig még abban a dalban feloldani azt. Ezzel nemcsak magamon segítek. Sőt! Ezeken már többségében túl vagyok. A történet inkább ott tart jelenleg, hogy szeretnék ezzel másokon segíteni, feloldani dolgokat, egy utat mutatni azzal, hogy nekem hogy sikerült. Az idő majd megmutatja, hogy erre van-e igény... Tehát ha a kérdés az, hogyan segített rajtam a zene abban, hogy úrrá legyek a kényszerbetegségemen, akkor két részben kell válaszolnom. 

Az első egy ventiláció, amikor zenélsz. És jön ki belőled minden. Energiákat mozgatsz. Ez is már nagyon jó. A másik pedig, amikor kiírod magadból azt, ami van. Mert ez annak is terápia, aki írja. Nemhiába vannak kézműves, meg különféle művészeti foglalkozások a pszichiátriákon is. Például kifestik magukból a betegek, ami bennük rekedt...“ 

Lágyabb hangzástól a durvább felé

A tagok közül a zenei trendeket figyelő Dombóvári Balázs az, aki a populárisabb zene felé tereli a zenekart. „Az első lemezen kicsit visszafogottabb, poposabb hangszereléssel próbálkoztunk tálalni a dalaimat. Ennek is megvolt a maga szépsége és varázsa. Viszont nem minden témának áll ez jól” – mondja Kaprálik, akihez a durvább hangzás áll közelebb. Ez végül meg is mutatkozott az új dalokon, amelyek élvezetes, tiszta, de kemény hangzásáért Kiss Csaba felelt: „Az alkotói folyamat is sokkal gördulékenyebb lett Csabival, mivel félszavakból megérti, mit szeretnék, és ráérez a dalok hangulatára.“ Szerinte hasonló mondható el Dombóvári Balázsról is, aki sokszor váratlan és meglepő hangszerelési ötletekkel állt elő, míg testvére, Gergely „azt játszik el, amit akarsz“. Az ő nuanszai nélkül ma nem lennének a dalok azok, amik. „Mert épp ezek fogják meg az embert, aki szinte várja, hogy jöjjön a dalban az a bizonyos rész. Ez teszi karakteressé“ – magyarázza Kaprálik György.

Lépésről lépésre

Mi várható azonban a továbbiakban? Az énekes-dalszerző szerint az már régen eldőlt, hogy teljesen két különböző dolog az, amit szeretnének, s ami végül megvalósul. „Két-három éve, amikor elkezdtük felvenni és kiadni a dalokat, teljesen más ütemben gondolkodtam. Én azzal mentem oda Dombihoz, hogy cirka 40-45 magyar dalom van megírva nekem, hangszereljük meg és vegyük fel őket. Egy-két éves projektre gondoltam. Most ott tartunk, hogy 15 dalt vettünk fel eddig... Ha csak a zenével tudnánk foglalkozni, és el tudnánk vonulni stúdiózni, alkotni bármilyen más kötelezettség nélkül, akkor azt mondanám, év végéig befejezünk és felveszünk annyi dalt, hogy végre színpadképesek legyünk. De nem vagyok benne biztos, hogy meg tudjuk csinálni. 

Mindenesetre azon leszünk, hogy minél hamarabb legyen egy nagyjából 25 dalból álló repertoárunk, amivel elindulhatunk koncertezni.“