„Legyél te is iparista!”

Kassa |

<p>Nyílt napot tartanak a nagy múltú kassai ipariban. Ma 10 órára várják az intézményben a szűkebb és tágabb régió végzős alapiskolás tanulóit és szüleiket.</p>

Kiderült, a nyílt nap iránti érdeklődés jóval nagyobb, mint tavaly, így újabb buszt kell biztosítani a kelet felől érkező érdeklődők számára. A visszajelzések szerint több mint százan látogatják meg ma az iskolát. „Megmutatjuk az iskola legérdekesebb termeit, melyekben a kollégák 10 perces programokkal várják a látogatókat. Elhangzik természetesen az az információ is, hogy a Tornalján működő belga LVDS cég és iskolánk között partnerkapcsolat formálódik, ami komoly lehetőségeket rejt magában” – közölte Matej Éva igazgató. A vendégek az intézmény kollégiumát is meglátogatják , ahol ebéddel várják őket.

„Büszkék vagyunk hagyományainkra, de nyitottak vagyunk minden újra. Képesek vagyunk megújulni, hogy megfeleljünk a kor igényeinek, elvárásainak. Képzéseink kínálata egyre színesedik. Reméljük, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt, akár közép-, akár felsőfokú képzést keres” – olvasható abban a tájékoztató leporellóban, amellyel az iskola megszólította a jövendő diákokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?