Legendák nyomában Kassa utcáin

Milan Kolcun idegenvezető, aki második éve kalauzolja az érdekességekre vágyó kassai lokálpatriótákat, kissé lazán értelmezte a legenda műfaji megjelölést, ebbe a tárgykörbe sűrítette a helyi mondákat, anekdotákat, görög-római mítoszokat is, így nemcsak a szentek életének eseményeit megörökítő képzőművészeti alkotások várták a barangolókat, hanem például Jusztícia, az igazság megtestesítője, Orbán harangozó szelleme vagy Media Cselebi török utazó Orbán-toronybeli viaszfigurája.

A kassai belváros néhány utcájában tett egyórás séta alatt olyan szobrokat, festményeket, épületdíszítő elemeket vehetett észre a figyelmes nézelődő, melyek mellett százszor elhaladt már, mégsem nézte meg eddig soha. Hiszen mindig sietünk, és őseink hiába építettek nekünk művészi kivitelezésű templomokat és palotákat, nem figyelünk oda rohanás közben. A kassai barangolások azonban éppen arra valók, hogy előbukkanjon, ami eddig homályban, háttérben volt. A séta útvonala mindig más, a választott témakör is. Elő hát a legendákkal, mondákkal, utazzunk egyet térben és időben, ezen a kellemes őszi délutánon.

Kassa egyik jellemzője az Erzsébet-kultusz. Ennek legmarkánsabb megnyilvánulása a dóm, melyben egy lépést sem tehetünk úgy, hogy valamilyen Erzsébet-legenda részletébe ne botolnánk, oltárkép vagy szobor formájában. A legismertebb közülük a rózsává váló kenyér legendája, mikor a királynét férje rajtakapta, hogy a kötényében rejteget valamit. A gyanakodó férfi kérdésére a szent asszony hazugságra kényszerült, ám a csoda valóra vált, így Erzsébet megmenekült a dorgálástól. Hiába, a jótékonykodást akkor sem nézte mindenki jó szemmel. A másik, kevésbé ismert legenda arról mesél, hogy Erzsébet szegényes, udvari ceremóniához nem méltó öltözéke helyett hogyan hoztak az angyalok ragyogó kék ruhát és aranykendőt a királynénak, hogy szégyenben ne maradjon a főurak előtt.

A szent életű Árpád-házi királyné emlékére nem csak a Fő utca domináns épületét, a Szent Erzsébet-dómot építették. Akad még a Fő utcán más ház is, melynek domborzatán Erzsébet kenyeret osztogat a szegényeknek. Adományra váró koldusa pedig mindig volt Kassának elég. Az egyik, a Koldus-ház tetején délcegen álló szobor modellje, a legenda szerint annyit koldult, hogy meggazdagodott, és házat épített a belváros legszebb részén.

Kassa azonban hemzseg a görög-római istenek ábrázolásaitól is. Természetes, hogy a hajdani városházán a vak igazság, a színházon a múzsák díszelegnek. Ám akadnak eldugott belső udvarok is, ahol faunok formájában oldották meg az építők a világítást, vagy ahol titánok tartják az erkélyt.

Kevesen tudják, hogy Kassának saját elefántja is volt a dóm közelében. Igaz, nem teljesen eleven, bár szemét, fülét, ormányát bronzszoborként is mozgatni tudta, és délben trombitált egy nagyot. Már a legendák szerint. Saját házi szelleme is van a városnak, a szerencsétlen Orbán. Harangozó volt az istenadta a Vörös-toronyban, minden fontosabb eseményt jeleznie kellett. Mikor tűz ütött ki, félreverte a harangot, és csak kongatott és kongatott, míg a tűz el nem érte a tornyot is. Most is megjelenik néha az azóta felépült Orbán-torony ablakában, talán hogy számon kérje a városlakókon, miért nem akadályozták meg ötszáz éve, hogy a tűz martalékává váljon tornyostul.

De nem volt mindenki olyan pipogya, mint Orbán. A premontreiek templomában található Fekete Madonna-festmény például meg tudta védeni magát a fosztogatóktól. A második világháborús martalócok már nyúltak érte, mikor a képen a női arc könnyezni kezdett. A sokat tapasztalt katonák ezen annyira megrendültek, hogy nem vitték zsákmányként magukkal a templom értékes műkincsét.

Számos találgatásra ad okot a Štefánik utca egyik házának homlokzatát díszítő – csúfító! – eltorzult női arc. Helyi mondák szerint lehetne ez egy szerencsétlen lány, aki szerelmi bánatában a Hernádba ugrott. Lehetne egy boszorkány is, akit megfojtottak, mert féltek jóslataitól és jövőbe látó képességétől. Annyi azonban bizonyos, már a mondák szerint, hogy a vízbe fulladt nő holttestét sosem találták meg. Egy évvel a tragédia után azonban az egyik bábáért kocsit küldött egy titokzatos idegen, és a jármű egyenest a Hernádnak vette az irányt, egy oda hajló fűzfa alá. Ott született meg a vízbe fulladt leányzó gyermeke, akinek apja a hernádi vízi ember volt. A régi kassaiak más rémtörténetekre is emlékeznek. Fej nélküli kocsisra, farkasemberre, lidércekre. Hogy legyen mivel ijesztgetni a rosszalkodó gyerekeket. A belvárosi séta ezekkel a rettegésre okot adó lényekkel véget is ért. Meg azzal a figyelmeztetéssel, hogy tartsuk nyitva a szemünket. Akkor egy kis fantáziával sok mindent megláthatunk az unalmasnak vélt kassai házakon, ami közelebb visz a mítoszok, legendák, mondák világához.