Legalább 400-an tüntettek Európa eliszlámosodása ellen Kassán

Kassa |

<p>Tiltakozó felvonulást szervezett ma délután Kassán az Alternatív Út (Alternatívna Cesta) nevű független csoportulás, az Európa eliszlámosodása elleni megmozduláson közel 400 tüntető vett részt.<br /><br />&nbsp;</p>

A békés demonstráció délután három órakor kezdődött, a tüntetők a kassai vasútállomás előtti téren kezdtek el gyülekezni. Kezdetben mintegy 300 ember gyűlt egybe, de a Fő utcai Alsó Kapu melletti színpadig, ahol a tüntetés vezérei felszólaltak, még legalább 100 ember csatlakozott. A szervezőknek ez volt a harmadik iszlámellenes felvonulásuk, Kassán ez volt az első. A másfél órás rendezvényen több szónok, köztük Rudolf Weiss, a Szlovák Néppárt egyik támogatója is feszólalt. „Nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel továbbra is bevonja országunkat az aljas hazárdjátékokba, melyeket Amerikával egybekötve hajtanak végre. Továbbá azt is követlejük, hogy egy új Szlovákiában, egy új parlamentben olyan emberek képviseljék az országot, akiknek az "Európa volt, van és lesz" lesz a mottójuk. Köszönetet szeretnék mondani Orbán Viktornak is, aki példás cselekedettel mutattot rá arra, hogyan kellene megvédeni Brüsszelnek Európa határait” - mondta Weiss. A tüntető tömeg „Brüsszel migrációs diktatúrája, illetve Robert Fico rossz politizálása” ellen emelték fel szavukat. A szónokok említést tettek az 1526-os mohácsi vészről is. „Idegeneket nem akarunk az országba. Mi nem kolonizáltunk, mi nem bombáztunk senkit. Mások vagyonát sem szeretnénk megkaparintani. Ezért kérjük azt, hogy minket európaiakat hagyjanak ki ebből a hazárdjátékból” - mondta Weiss Rudolf.
 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?