Leállították az adótorony építését Krasznahorkaváralján

<p>Krasznahorkaváralja. Leállította Krasznahorkaváralja építésügyi hivatala a falu határába tervezett huszonöt méter magas adótorony építését. A krasznahorkai vár látképét rontó építményt a Slovak Telekom építené, a lakosok petícióban tiltakoztak ellene.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Március 6-án hozta meg a döntést az építésügyi hivatal, az indoklásban pedig a hatályos építkezési engedély hiánya szerepel. A Kassai Körzeti Hivatal a lakosság által benyújtott panasz alapján megvizsgálta az építkezéshez szükséges dokumentumokat, és megállapította, hogy a torony megépítésére egyelőre nincs érvényes engedély. A hivatal ezt követően felszólította a település építésügyi hivatalát, hogy az újabb döntés meghozataláig állítsa le a munkálatokat.

A 25 méteres torony építése ellen januárban kezdtek aláírásokat gyűjteni a falu lakosai, az íveket több mint 1550-en írták alá – ebből közel 700 krasznahorkaváraljai lakos. A petíciót február végén juttatták el a falu önkormányzatához. Az építkezést aláírásával ellenezte Barczi Gyula, a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Kastélymúzeumának igazgatója (a múzeumhoz tartozik Krasznahorka vára), valamint Bollo Péter, Krasznahorkaváralja polgármestere is. Egy évvel ezelőtt ő is aláírta az építkezési engedélyt, de már akkor sem támogatta az építkezést. Elmondása szerint azonban nem volt más választása, mert a tornyot nem a falu tulajdonában lévő területen szerették volna megépíteni, és minden szükséges engedélyük megvolt.

A Slovak Telekom 2012-ben indította a projekt engedélyeztetését, a tornyot a Szlovák Földalap területén szerették volna felállítani. A terület a krasznahorkai vár védett körzetébe tartozik, a Kassai Kerületi Műemlékvédelmi Hivataltól is állásfoglalást kellett kérniük az építkezéssel kapcsolatban. A Műemlékvédelmi Hivatal 2013 novemberében készítette el a véleményt, és nem talált kivetnivalót a torony megépítésében. 2014 decemberében elkészítették a beton alapzatot, a lakosok ezután kezdtek tiltakozó akcióba. Egészségüket, a tájat és a várat féltik a GSM állomástól. (za)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?