Látogatási tilalom van az érsekújvári kórházban

Egymásnak adják a kincset a betegek a rendelőben és a gyógyszertárban
Érsekújvár |

Látogatási tilalmat rendel el mától valamennyi osztályán az Érsekújvári Egyetemi Kórház és Rendelőintézet.

Az intézmény vezetése az influenzajárvány miatt vezette be az intézkedést – tájékoztatott Eva Matušková, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának munkatársa.

Egyre több iskolás gyerek megy orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Elsősorban középfülgyulladással, tüdőgyulladással, arcüreggyulladással járó szövődmények kísérik a megbetegedések 2,7 százalékát. A legtöbb fertőzést az influenza B vírus okozza. Egy hét alatt 17,8 százalékkal emelkedett a megbetegedések száma. Az érsekújvári térségben a százezer lakosra jutó betegek száma két héttel ezelőtt 2325 volt, a legfrissebb adatok jelenleg 3641 beteget tartanak nyilván. Ebből 1604 influenzás beteg. Eva Matušková elmondta, az Érsekújvári járásban ezen a héten járványszünet miatt tizenöt alapiskolát, egy középiskolát és hat óvodát zártak be. Járványszünet van a párkányi művészeti alapiskolában és a párkányi szabadidőközpontban is. „Javasoljuk, hogy a farsangi jelmezbálokat, tömeges rendezvényeket halasszák későbbi időpontra azokban az intézményekben is, ahol a betegek aránya nem érte el a harminc százalékot” – mondta Matušková.

Csütörtökön tele voltak az érsekújvári gyermekorvosi rendelők, és a gyógyszertárban is egymásnak adták a kilincset a betegek.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?