Látogatási tilalom a kassai kórházakban

kassa kórház
Kassa |

Továbbra is látogatási tilalom van a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban, a Kelet-szlovákiai Ér- és Szívsebészeti Klinikán (VÚSCH), a Kassai Egyetemi Gyermekkórházban és a sacai magánkórházban az influenzajárvány miatt.

A látogatási tilalom a kórházak valamennyi osztályát érinti. Lucia Kočková, a sacai kórház vezetéséért felelős Agel-csoport szóvivője lapunknak elmondta, a Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) epidemiológiai osztályának szakembereivel való egyezetetés alapján a sacai, valamint a késmárki kórházban továbbra is látogatási tilalom van érvényben.„A tilalom feloldásáról szintén a közegészségügyi hivatal szakemberei döntenek, ezért nem tudjuk, pontosan meddig tart” – nyilatkozta a szóvivő. Az influenzajárvány miatt az elmúlt héten nemcsak a kórházakban, hanem számos tanintézményben is rendkívüli óvintézkedésekre volt szükség. A Kassa-vidéki járásban 21 iskolában rendeltek el rendkívüli szünidőt az influenzajárvány miatt, Kassa megyében összesen 55 óvodát, illetve alap- és középiskolát kellett bezárni. A kassai és a Kassa környéki magyar iskolák többségében is több diák hiányzik az átlagosnál, azonban eddig csak a Szepsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát kellett bezárni. „Már múlt héten is rengeteg beteg gyerekünk volt, ezért nálunk ezen a héten is szünetel a tanítás” – nyilatkozta lapunknak Papp Andrea, az iskola igazgatója.

A Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal közleménye szerint az elmúlt időszakban közel 14 ezer akut légúti megbetegedést jelentettek az orvosok, ebből 1418 influenzás beteg volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?