<p>Kassa. Elégedettségét fejezte ki az Európa Kulturális Fővárosa Kassa 2013 projekt beruházásainak kivitelezésével az Európai Bizottság képviselője egy október végén megtartott ellenőrző látogatást követően – derül ki a kulturális minisztérium tájékoztatásából.</p>
Lassabban, de halad a Kultúrpark és a Kunsthalle építése
MARSOVSZKY MIKLÓS
A kiemelt beruházások kivitelezésének tempóját és jelenlegi állapotát ellenőrző látogatáson az Európai Bizottság képviselőin kívül a kulturális minisztérium, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium, Kassa, a Kassa megyei önkormányzat, két, a projektben érintett nonprofit szervezet és három, a kulturális tárca által fenntartott intézmény képviselői vettek részt. Több építkezési területet is megtekintettek, így a Kultúrparkot és a Kunsthallét, melyekről nemrég derült ki, hogy – a tervekkel ellentétben – nem készülnek el az év végéig. A város korábban a kulturális minisztériumhoz fordult, hogy hosszabbítsa meg a Kunsthalle befejezésének és a Kultúrpark felújításának határidejét.
„Az építési és felújítási munkálatok volumene miatt ez a két projekt a legkomplikáltabb. A támogatást élvező intézményekkel közösen arra törekszünk, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban még intenzívebben haladjanak a munkálatok, hogy a létesítményekben mihamarabb megvalósulhassanak a 2013-ra tervezett kulturális programok” – közölte Jana Šavelová, a kulturális tárca munkatársa.
Az ország történetének legnagyobb kulturális projektjében 20 kiemelt beruházás szerepel, melyek kivitelezésére 2012 márciusában az európai strukturális alapokból származó 60 millió euró vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá a szlovák kormány. Ebből nyolc beruházást a város, hetet a megyei önkormányzat, hármat a kulturális minisztérium által fenntartott három intézmény, kettőt két nonprofit szervezet bonyolít le.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.