Langer meghallgatást kért

Rozsnyó. Vladimír Langert, a rozsnyói Szent Borbála kórház igazgatóját saját kérésére fogadta Zdenko Trebuľa, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke.

agyos a légkör a kórház falain belül isSzabó Ottó felvételeRozsnyó. Vladimír Langert, a rozsnyói Szent Borbála kórház igazgatóját saját kérésére fogadta Zdenko Trebuľa, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke.

A találkozó témája Zuzana Bobríková szóvivő elmondása szerint a kórházban kialakult feszült helyzet volt, amely az igazgató és az orvosok egy csoportja között szinte már nyílt ellenségeskedéssé éleződött. A szóvivő elmondta, a találkozó nem hozott eredményt.

Múdra Rozália, a kórház elnökségének elnöke és egyben a megyei önkormányzat hivatalvezetője elmondta, már decemberben is tárgyaltak az ügyről, de mivel nem volt törvényes oka a visszahívásának, nem indítványozták a személycserét. „De ha továbbra is ilyen áldatlan állapotok uralkodnak az intézményben, foglalkoznunk kell az üggyel. Tárgyaltunk a lehetséges megoldásokról, és arra jutottunk, hogy a helyzet rendezésének egyik lehetséges módja az igazgató leváltása” – mondta. Hogy ez mikor történik meg, azt nem tudta pontosan megmondani, de szerinte január végéig mindenképpen. Mivel a hivatalvezető ezen a héten külföldre utazik, csak visszatérte után tud foglalkozni a témával. Jelenleg az időpontok egyeztetése folyik, hogy minden illetékes jelen legyen a megbeszélésen. Valószínű, hogy az öttagú elnökség személyi összetétele is megváltozik, mivel egyesek már jelezték esetleges lemondásukat. Ebben az esetben a képviselőknek az új összetételről is szavazniuk kell. Ez leghamarabb a februári testületi ülésen esedékes. Ezt követően pedig meg kell találni a legalkalmasabb embert a kórház élére. „Versenypályázatot írunk ki, de a jelentkezésnek nem lesz feltétele az orvosi végzettség. Én magam is szívesebben látnék egy közgazdászt vagy menedzsert az igazgatói székben. Jól bevált ez például az iglói kórház esetében” – tette hozzá Múdra Rozália. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?