Láncra verték, kínozták és szándékosan éheztették gyermekeiket a szülők

Láncra verték, kínozták és szándékosan éheztették gyermekeiket a szülők

A rendőrség azzal gyanúsított meg egy nagyszombati járásbeli férfit és egy nőt, hogy szándékosan bántalmazták és kínozták gyermekeiket.

Mindketten előzetes letartóztatásba kerültek, mind a négy gyermeküket elvették tőlük. Az esetre az egyik nagyszombati járásbeli alapiskola hívta fel a figyelmet, ahová a gyermekek közül ketten jártak.

A legidősebb, 12 éves fiú testén ütésnyomok, véraláfutások és zúzódások voltak, amelyeket a láncon tartás okozott. A rendőrség megállapította, hogy az édesapja 2020 óta folyamatosan, hetente több alkalommal, kegyetlen módon verte őt.

A gyanú szerint nemcsak láncot, hanem az övét és az öklét szintúgy használta, és a gyermekeket, akik közül a legfiatalabb mindössze hároméves, büntetésből a szobájukba zárta. A rendőrök nemcsak az ajtókon, hanem a hűtőszekrényen is lakatokat találtak.

Előfordult, hogy a gyermekeknek egész nap szándékosan nem adtak enni, miközben a szülők a szemük láttára étkeztek. A rendőrök úgy gondolják, a 47 éves édesapa áll a bántalmazás mögött, ám a jelek szerint a 32 éves párja ebben egyszer sem akadályozta meg.

Amennyiben beigazolódik a bűnösségük, a szülőket akár tizenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. A gyerekek közül hármat árvaházban helyeztek el, a legkisebb fiú valószínűleg nevelőszülőkhöz fog kerülni.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?