<p>Több kérdés merült fel a szennyvízelvezető rendszer megépítésével, a szövetkezet által nyújtott eddigi szolgáltatással, illetve az új beruházókkal kapcsolatban azon a lakossági fórumon, melyet pénteken tartottak az érsekújvári járásbeli Tardoskedden.</p>
Lakossági fórumot tartottak Tardoskedden
Tardoskedd |
A találkozón részt vettek a helyi képviselő-testület tagjai, a községi hivatal dolgozói, a Nyugat-szlovákiai Vízművek, valamint a Tardoskeddi Szövetkezet képviselői. „A csatornahálózat építésével kapcsolatos első terveket 1998-ban, a teljes tervet 2005-ben dolgozták ki. A testület 2011-ben kezdett el ismét foglalkozni a témával. A rendszer megépítése 12-15 millió euróba kerül, ha sikeres lesz az európai uniós pályázatunk, 2016-ban megkezdhetjük az építést” – mondta Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere. A község vezetése felmérést végzett a lakosság körében, hogy megtudja, mennyien vállalnák a csatlakozással járó mintegy 170 eurós kiadást, valamint az egyes családi házakat érintő konkrét terv kidolgozásával járó költségeket. Tardoskeddnek 5274 lakosa van, hatvanhét utcában 1750 háztartást érintene a beruházás, ami mintegy 29 kilométeres szakaszt jelent. A lakosok csaknem fele válaszolt a kérdésekre, 93,39 százalékuk támogatja a beruházás megvalósítását, 69,75 százalékuk állná a költségeket. A lakosok hozzászólásait továbbra is várják a [email protected] címen. „Jól tudjuk, milyen módon likvidálják a lakosok a szennyvizet, egy részük a szövetkezet vagy vállalkozó szolgáltatásait veszi igénybe, de akadnak, akik a talajt szennyezik. Évi mintegy 140 ezer köbméter vízről van szó” – mondta Tóth Marián. Szabó Rozália, a Tardoskeddi Szövetkezet elnöke elmondta, végesek a lehetőségeik, előbb vagy utóbb nemet kell majd mondaniuk a szennyvíz elszállítását igénylőknek, mert évről évre nehezebb olyan területet találni, ahová kiönthetik a szennyvizet. Aggasztóan hosszúnak tartja már azt a 2-3 évet is, ameddig a kanalizáció elkészül. Néhány felszólaló a község vezetésétől kért segítséget a családi házakkal kapcsolatos konkrét tervek kidolgozásához, mások az utak, a kiskertek feltúrásával kapcsolatos problémákkal foglalkoztak. A fórumon elhangzott továbbá, hogy a tardoskeddi kanalizációt a már meglévő tótmegyeri hálózatra kötnék rá, mely Érsekújvárig húzódik, a munkálatokat a falu szélén kezdenék meg. Tótmegyer ipari parkja iránt egyre több beruházó érdeklődik. Tóth Marián szerint Tardoskedd is csak akkor lesz versenyképes helyzetben, és nyújthat megfelelő feltételeket a vállalkozóknak, ha végre megépül a csatornahálózat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.