Lakossági fórum: Párkányba jönne a Kaufland, de nem bármi áron

parkany kaufland
Párkány |

Párkányban építene új áruházat a Kaufland, a Nánai út mellett. Városi telket vennének és nemcsak a konkrét helyszínt fejlesztenék, de segítenének rendbetenni a városi szabadidőközpont területét, szórakoztató- és pihenőparkot is létesítenének. A tervezett beruházásról rendezett lakossági fórum viszont nem volt indulatoktól mentes, még úgy sem, hogy a résztvevők zöme támogatja a Kaufland Párkányba érkezését.

A szerda esti lakossági fórum bevezetőjében Eugen Szabó polgármester elmondta, hogy a befektető már 2 évvel ezelőtt megkereste a várost, de csak 2021 végére igazolta konkrétan vissza a Kaufland vezetősége, hogy ők szeretnének Párkányba jönni és egy áruházat építenének. Kezdetben több más lehetséges helyszínt is felajánlottak a cégnek, azért is, mert a Nánai út melletti terület (a volt orosz laktanya futballpályájának egykori helye) valójában Párkány utolsó olyan, egybefüggő területe, ami a város saját tulajdona. Ráadásul ez a terület a jelenlegi hosszú távú területrendezési és fejlesztési terv szerint turisztikai fejlesztési célokra szolgál, tehát, ha itt áruház, üzletközpont épülne, ahhoz meg kéne változtatni a fejlesztési tervet is. A városháza más területeket is felajánlott, például a Vadas és központi buszmegálló közti, illetve mögötti részt is, de egyrészt közlekedési és utánpótlási, logisztikai gondok miatt nem felelt meg, másrészt pedig a Vadas további lehetséges terjeszkedését is akadályozta volna. Kezdetben a műszaki szolgáltató vállallat Komenský utcai telephelye is szóba került, de ott nem fértek volna el, a vasútállomástkörnyékén pedig szintén nem szeretne a Kaufland építeni, mert nekik az a várostól távoli, nem megfelelő helyszín és tulajdonjogi gondok is adódtak volna. Párkánynak pedig a vasútállomási részen egyáltalán nincs olyan saját telke, amit ilyen beruházásra felkínálhatna. A Kaufland ráadásul szintén felmérte a párkányi és a Párkány környéki lehetséges területeket, mint kiderült, ragaszkodnak a Nánai út végén található helyhez, számukra minden szempontból ez a legmegfelelőbb terület.

A képviselő-testület fog dönteni

A tervezett beruházás szempontjából alapvetően fontos tudni, ahhoz, hogy a vonatkozó területet üzleti-kereskedelmi fejlesztésre eladhassa Párkány, ahhoz először is meg kell változtatni a területrendezési tervet és a szóban forgó részt át kell minősíteni. Ez minimum fél-, egy éves folyamat, erről pedig a képviselő-testület dönt majd. Miként arról is, hogy ha az átminősítés megtörtént, akkor a törvény szerint versenytárgyalást hirdetnek és a legmagasabb árat kínáló potenciális befektetőnek adják majd el a területet. A befektetői szándékról és a területrendezési terv megváltoztatásáról az előző képviselő-testület is többször tárgyalt, de nem jutottak dűlőre, azaz erről még nem született döntés. Legutóbb, még tavaly, választások előtt, azért akadt el az ügy, mert a testület nem tudott megegyezni a szóban forgó Nánai úti rész beépítettségi arányairól. Vagyis a zöldterületek és a beépített részek arányáról. Ráadásul az előző testületben többen is ellenezték egy újabb áruház Párkányba települését (a Szövetség frakciójának több képviselője is – a szerk.megj.). Mondván, hogy a szóban forgó terület a stratégiai fejlesztési terv szerint másra van fenntartva, a lakosságszámhoz és a vásárlóerőhöz képest már most is rengeteg áruház és üzletközpont van a városban, ha pedig valóban komoly a befektetői szándék és mindenképp Párkányba jönne a beruházó, akkor másutt is találhatna megfelelelő telket, magántulajdonban lévőket is.

Mit vállalnának?

A Kaufland fórumon részt vevő képviselői elmondták, hogy nemcsak áruházat építenének a Nánai út menti telken, de a környékét is rendbe tennék, kerékpárutat és járdát építenének, zöldövezetet alakítanának ki, buszmegállót létesítenének, hogy a városi közlekedésbe is bekapcsolhassák ezt a részt, ráadásul az üzletközpont egy részében helyi és régióbeli vállalkozók, kisboltok részére biztosítanának bérelhető helyiségeket. Az új áruházban pedig több mint hetven embert foglakoztatnának és kb. 200 autót befogadó parkolót is építenének. Plusz az üzletlánc azt is vállalná, hogy a szaabdidőközpont jelenlegi épületének kihasználatlan, romos épületrészét lebontanák, az építési hulladékot elhordanák és újrahasznosítanák, egyáltalán, rendbetennék a szabadidőközpont telkét is. Ráadásul kialakítanának egy főképp a fiatalokat megcélzó sport- és pihenőparkot is. A Kaufland képviselői jelezték, szívesen jönnének Párkányba, mert a turizmus és a város vonzáskörzete, valamint a magyarországi vásárlók miatt is vonzó számukra a hely, de bármi áron nem szeretnének idetelepedni. Azt is hangsúlyozták, hogy ők senkinek a megélhetését nem akarják veszélyeztetni, sőt, úgy szeretnének együttműködni Párkánnyal, hogy abból a helyi lakosság is profitálhasson.

Kaufland Párkány

Miért ragaszkodnak a Nánai út menti telekhez?

A fórumon részt vevő lakosok többsége támogatta, hogy a Kaufland Párkányba települjön, de többen firtatták, hogy miért pont ezt a helyszín választották és miért városi telken szeretnék megvalósítani a beruházást. Fekete László, a Szövetség képviselője arra kérdezett rá, miért nem az állomási részen építkeznének inkább, hisz ott is van főút, ott is vannak megközelíthető területek, még ha magántulajdonban is, ott is tudnának telket vásárolni. Bokor Réka, a Szövetség frakciójának tagja szintén az állomási városrészt tartaná megfelelőbb helyszínnek, mint elmondta, több lakostól is kapott ilyen visszajelzést. A Kaufland képviselői úgy reagáltak a felvetésekre, nem azért jönnek Párkányba, hogy a város utolsó, nagy, saját területét mindenáron megvegyék, de az összes lehetséges többi helyszín számukra nem volt megfelelő. Az állomási rész szerintük messze van, magán partnerekkel nem tudtak megegyezni, mert azok a területek is messze esnének az általuk ideálisnak tartott ponttól. A Nánai út melletti területet a megközelíthetősége valamint a várostól való távolsága miatt is választották ki. Ráadásul nekik a beruházás volumene miatt nagy területre van szükségük. A szóban forgó rész szerintük azért is jó, mert a városban lakókat és a Vadasban pihenőket nem zavarná, a környékbeliek számára is megközelíthető lenne, anélkül, hogy Párkány belső forgalmában zavart okozna és a turistáknak sem lenne messze. Hogy pontosan mennyiért vennék meg a szóban forgó területet, illetve nagyságrendben mekkora összeget fizetnének, azt érthető okokból a cég nem árulta el, de tudják, hogy Párkány fürdőváros, tudják, hogy itt melyek a lukratív területek és azt is, hogy milyen a kommersz árszint. Kérdésünkre, hogy projektjükben a Nánai út mellett milyen zöldövezeti - beépítettségi arányok szerepelnek, úgy válaszoltak, ezt nem ők döntik el, hanem az illetékes, engedélyező hivatalok, mindenesetre be fogják tartani az érvényes területrendezési terv előírásait és tiszteletben tartják a képviselő-testület és a városvezetés döntéseit. Továbbá a Kaufland cégfilozófiája is az, hogy minél kellemesebb, zöldebb, környezetkímélőbb megoldásokat érvényesítsenek. . A Kaufland egybként nem a szóban forgó, mintegy háromhektárnyi területet venné meg, csak annak egy részét.

A leendő áruház ügye tehát továbbra is nyitott, a területrendezési terv megváltoztatása és a beruházás további sorsa a képviselő-testületen és a városvezetésen múlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?