Lakhelynyilvántartás

Szeretném tudni, melyik törvény és miként szabályozza az állandó lakhely be- és kijelentésének kérdését. Főként az érdekelne, ki jogosult kijelenteni valakit az állandó lakhelyéről, és milyen feltételek mellett.
A lakhely nyilvántartásának kérdését a 253/1998 Tt.

Szeretném tudni, melyik törvény és miként szabályozza az állandó lakhely be- és kijelentésének kérdését. Főként az érdekelne, ki jogosult kijelenteni valakit az állandó lakhelyéről, és milyen feltételek mellett.

A lakhely nyilvántartásának kérdését a 253/1998 Tt. számú törvény szabályozza, amely jelenlegi változatában 2006. július 1-jén lépett hatályba. Ettől az időponttól jelentős mértékben változott az állandó lakhely nyilvántartására vonatkozó szabály. Az előző időszakban az állandó lakhelyét kizárólag csak maga az érintett változtathatta meg úgy, hogy bejelentkezett az új lakhelyén a községi vagy városi hivatalban. Ez alapján automatikusan törölték az előző lakhelyét. Azokban az estekben azonban, amikor az érintett tartósan távol volt lakhelyétől, mert például más tulajdonába került az ingatlan, az új tulajdonosnak nem volt lehetősége rá, hogy kitöröltesse a nyilvántartásból a valójában nem ott lakó személyt. Az ilyen és hasonló esetek miatt nagyon sok probléma merült fel. A ház vagy lakás új tulajdonosa sok esetben kénytelen volt eltűrni, hogy a hivatalos szervek az ő lakásában keresnek olyasvalakit, aki már régen nem él ott. A hulladékelhordásért kirótt helyi illetéket is kénytelen volt fizetni a szóban forgó személyek helyett.

Az új szabályozás értelmében azon kívül, hogy mindenki saját maga jelentheti be állandó lakhelyének megváltozását, lehetőség van arra is, hogy az adott ingatlan tulajdonosa vagy társtulajdonosai kezdeményezzék az olyan személy nevének törlését az adott címről, aki az ingatlant már nem bérli és nem is tulajdonosa. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a tulajdonos házastársáról, kiskorú gyermekéről van szó. Házastárs akkor jelenthető ki a közös tulajdonban lévő vagy közösen bérelt ingatlanból, ha jogerős bírósági végzéssel igazolható, hogy a bíróság korlátozta vagy megszüntette a szóban forgó személy használati jogát. Ha valakit ilyen módon jelentenek ki, a továbbiakban annak a településnek a neve szerepel az állandó lakhely megnevezésű rubrikában – pontos cím nélkül – ahol az utolsó bejelentett lakhely volt, egészen addig, amíg az illető be nem jelentkezik máshova.

Új állandó lakhelyre bejelentkezni akkor lehet, ha az érintett igazolja, hogy tulajdonosa vagy társtulajdonosa az ingatlannak; fel tud mutatni hitelesített, a tulajdonos, illetve minden társtulajdonos által aláírt beleegyező nyilatkozatot, vagy egy általuk aláírt, meghatározatlan időre szóló bérleti szerződést. A tulajdonos, társtulajdonos vagy bérlő a házastársát és kiskorú gyerekét minden további nélkül bejelentheti a lakcímére.

Gulyás Éva ügyvéd

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?