Lakások fűtésére használják fel a termálfuratból nyert hőenergiát

termálfurat
Vágsellye |

Fejlesztési munkálatokra, a városi termálfurat hatékonyabb kihasználására, valamint a Vágvecse városrészben lévő lakások fűtési rendszerének kiépítésére kapott támogatást a vágsellyei MeT hőszolgáltató cég vezetése a legutóbbi önkormányzati ülésen.

 

Nem minden képviselő értett egyet azzal, hogy a kért 1 200 000 euró támogatás idővel megtérül a városnak. A hosszas vitában az is elhangzott, hogy talán csak a kért összeg felét kellene jóváhagyni, a már meglévő CK3 hőszolgáltató egység korszerűsítésére. A MeT vezetése azzal érvelt, hogy csak a fűtésrendszer komplex bővítése hozhat eredményeket. Újabb hőt szállító vezetékek elhelyezését tervezik, hogy a Vágvecse városrészben is a megújuló energiaforrást használják fel a lakások fűtésére. 2017 áprilisáig a testület elsősorban a városi cég veszteséges működéséről tárgyalt, majd gazdasági ellenőrzést tartottak a hőszolgáltatónál. Korábban a képviselők több alkalommal felrótták a MeT vezetésének, hogy a tulajdonában lévő termálfuratot sokkal hatékonyabban kellene kihasználni. Roman Kondist áprilisban nevezték ki a városi társaság élére, a szakember 1996-tól dolgozik az energetika szakterületen és korábban vállalkozóként gazdasági ellenőrzésekkel, valamint megújuló energiaforrásokkal is foglakozott. Júliusban megkezdték a hőszolgáltató cég rekonstrukciós munkálatait és a távfűtési rendszer felújítását. A CK 31-es és 34-es hőszállító vezetékek városi tulajdonú telek alatt húzódnak, és mintegy négy kilométer hosszú szakaszt érintett a rekonstrukció.

Az 1 238 495 eurós beruházásra az Operatív Program keretében, az energetikailag hatékonyabb gazdálkodás projektből kaptak támogatást. A vágsellyei geotermális furat 1800 méteres mélységből fakad, és hetven fokos a hőmérséklete.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?