Érsekújvár. Hetven év után november 11-én a megyei fenntartású Honismereti Múzeum végre saját épületet kap.
A múzeum igazgatói posztját hárman pályázták meg, ezekben a napokban zajlik a meghallgatásuk. „Az intézmény hosszú évtizedeken át bérleménybe kényszerült.
Különleges fegyverkiállítás
A múzeum igazgatói posztját hárman pályázták meg, ezekben a napokban zajlik a meghallgatásuk. „Az intézmény hosszú évtizedeken át bérleménybe kényszerült. Az utóbbi években a látogatók a Ferenc-rendi templom alagsori helyiségeiben ismerkedhettek az állandó és időszakos tárlatok gazdag anyagával. November 11-én nagyszabású, Inter Armas nevet viselő fegyverkiállítással nyit a Honismereti Múzeum” – tájékoztatott Molnár Péter, Nyitra megye kulturális főosztályának vezetője.
Az állandó tárlatok közül a régészeti rész három termét nyitják meg ősszel, ugyanakkor a történelmi és néprajzi részlegre is betekintést nyerhet idővel a közönség.
A Honismereti Múzeumnak eddig is voltak álladó tárlatai. Molnár Pétertől megtudtuk, a Czuczor Gergely-emlékszobát korábbi állapotában, az Anton Bernolák-emlékszobát pedig teljesen felújítva látogathatják majd az érdeklődők.
Az intézmény számára az egykor kollégiumként szolgáló épületet a megye önkormányzata vásárolta meg, és az ingatlan felújításához is hozzájárult. Érsekújvár első, városi múzeumát 1935-ben alapították az oszmán uralom alóli felszabadulás 250. évfordulóján. Ezekben az években az Arany Oroszlán Szálloda – ma a Tatra Banka – épületében nyitottak meg számos ideiglenes tárlatot. Miután bombatalálat érte a házat, a kiállított tárgyak megsemmisültek. Az intézmény 1956 után a Björnson utcai épületben, később a Ferenc-rendi kolostor alagsorában működött. Ide költözött vissza annak rekonstrukciója után.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.