Különleges családi park

A park elsősorban a fiataloknak és a kisgyermekes családoknak készülne.PozsonyKülönleges családi parkot hoznak létre a fővárosban egy kilenchektáros területen. A park, amelynek kialakításakor nagy hangsúlyt helyeznek a környezetvédelemre, főleg a kisgyermekes családoknak és a fiataloknak épül.

A park elsősorban a fiataloknak és a kisgyermekes családoknak készülne.

Pozsony

Különleges családi parkot hoznak létre a fővárosban egy kilenchektáros területen. A park, amelynek kialakításakor nagy hangsúlyt helyeznek a környezetvédelemre, főleg a kisgyermekes családoknak és a fiataloknak épül. A komplexum egyedülálló lesz Szlovákiában.

„A megye támogatja azokat a terveket, amelyek a fiatalokat szolgálják, vagy az olyan helyek kialakítását, ahol a családok együtt tölthetik a szabadidejüket” – mondta Pavol Frešo, Pozsony megye elnöke. A megye pályázatot hirdet a park tervezésére, az érdeklődőknek meg kell fogalmazniuk az építési tervet, a térbeli eloszlást. A pályamunkákat március végéig lehet leadni. „A pályázat célja, hogy megtaláljuk a legjobb tervet a terület kihasználására. A megye célja, hogy a park a környék, a város és a régió új attrakciója legyen” – közölte Lucia Forman Habancová, Pozsony megye szóvivője.

A családi park egész évben üzemelne, játékos és oktatási programokat szerveznének itt, támogatnák a gyerekek és a fiatalok kreatív tevékenységét.

A kilenchektáros terület kapcsolódik a helyi és a nemzetközi úthálózatra, a tervek szerint a parknak regionális jelentősége lehetne, látogatók érkezhetnének akár a magyarországi Győr-Moson-Sopron megyéből és a szomszédos Burgenlandból is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?