Közösségi központot nyitnának a magtárban

Diószeg |

<p>Felújítaná a város a Kuffner gazdasági komplexum részét képező magtárt. A munkára a regionális operatív programból igényelnének támogatást.</p>

A felújítás tervét a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén terjesztették a városatyák elé, mert a pályázat beadásához az ő jóváhagyásuk is szükséges. A magtár balesetveszélyes, beázik a tető és átáztak az épület falai. Megjavítanák a tetőt és az épület belsejét is korszerűsítenék. Szabó Antal, Diószeg polgármestere elmondta, múzeumot és galériát alakítanának ki az épületben, amely így közösségi központként szolgálna. „Februárban műemlékké nyilvánították a magtárt. Megjelent egy pályázati felhívás a műemlékek felújítására, erre pályáztunk. Az épületben a cukorgyárról szóló kiállítást rendeznénk” – tájékoztatta lapunkat a polgármester. A projekt összköltsége 295 ezer euró. A pályázónak kell megtérítenie az összeg öt százalékát, közel 15 ezer eurót. A pénz elosztásáról júniusban döntenek, akkor derül ki, megkapja-e a város a felújításhoz szükséges összeget. „Ezután le kell folytatni a közbeszerzési pályázatot. Leghamarabb ősszel kezdődhet meg a munka” – mondta Szabó Antal. A barokk magtár a Kuffner-kastély parkjában áll. Kuffner Károly alapította a diószegi cukorgyárat 1867-ben. A cukorgyár mellett gazdasági komplexumot létesített konzerváló üzemmel, műmalommal. A magtár tetőszerkezetét 2009-ben felújították, ezzel megmentették a további pusztulástól.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?