Régió

Közösségi kertet hoznának létre a Timóteus-ház udvarán

Komárom | Közösségi kertet szeretnének létrehozni aktivisták a református egyház által alapított idősek otthona, a Timóteus-ház udvarán.
V. Krasznica Melitta

2018. december 4. 17:10

A Timóteus-ház udvarán létesítendő kert lehetőséget nyújtana az idős emberek számára az aktív kikapcsolódásra is (A szerző felvétele)  

A környezetvédelem és a környezettudatos életmód népszerűsítése céljából nemrég megalakult KompAkt csoport a Timoteus nonprofit szervezet közreműködésével az Általános Hitelbank Alapítványánál pályázott. Második élet – Druhý život elnevezésű projektje közel 400 nevezés közül került be azon 64 pályázat közé, amelyre szavazni lehet. Megyénként 4 pályázat részesül legfeljebb 5000 eurónyi támogatásban, azon tervezet támogatási összegét pedig, amelyik az egyes megyékben a legtöbb szavazatot kapja, duplájára emelik.

A Timóteus-házat tavaly májusban nyitották meg, és Alzheimer-kórban, szklerózisban, demenciában szenvedő időseket is fogad. A KompAkt nonprofit szervezet egy 50 négyzetméteres közösségi kertet szeretne kialakítani az idősek otthonának udvarán, ami a maga nemében úttörő lenne a régióban. A kert lehetőséget nyújtana az idős emberek számára az aktív kikapcsolódásra, kertészkedésre, a testi-szellemi feltöltődésre, egyben generációk találkozóhelyéül is szolgálna. Szegi Aranka, a KompAkt aktivistája elmondta, céljuk, hogy a mintakertet óvodások, iskolások is látogassák, ahol a gyerekek egyrészt együtt lehetnek az idős emberekkel, másrészt környezettudatos nevelésben is részesülnének. A kertet környezetbarát módon, permakultúra rendszerben szeretnék kiépíteni. Ennek lényege a lehető legtermészetesebb gazdálkodás, kizárva a természetre káros növényvédő szerek, műtrágyák használatát, a kártevőket természetes ellenségeikkel irtják, esővízzel öntöznek, komposztálnak stb. Egy ilyen kert célja a fenntartható, harmonikus életközösség kialakítása és egészséges gyümölcsök, zöldségek, fűszernövények termesztése.

Az Általános Hitelbank Alapítványa idén 200 ezer eurót oszt szét és Szlovákiai szerte összesen 32 közösségi projektet támogat. Szavazni december 9-ig lehet a www.nadaciavub.sk/komunitne-granty linken. Egy telefonszámról csupán egy szavazat adható le.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Mucusnak a hírszerzés segített a csajozásban?

Érsekújvár: a hóban fekve találták meg az eltűnt nőt

Több harmadosztályú út javítását tervezik Nyitra megyében

Megújult a kaszárnya déli szárnyának teteje is

Modellektől lopott, manipulált képekkel csábította Alena Zs. Glváčot

Frissítve

VIDEÓ: A Basternák-gyilkosság ügyében razziázik a NAKA, Alena Zs. sofőrjét is őrizetbe vették

Legfrissebb galériák
Olvasta már?