Közösen küzd a drogterjesztők ellen a város és a rendőrség

Galánta. A kábítószer-ellenes harc nemcsak a drogterjesztők és használók lefüleléséből áll, nagyon fontos a megelőzés is. Ez is elhangzott a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol az egyik napirendi pont a kábítószer-ellenes tevékenység megvitatása volt.

Galánta. A kábítószer-ellenes harc nemcsak a drogterjesztők és használók lefüleléséből áll, nagyon fontos a megelőzés is. Ez is elhangzott a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol az egyik napirendi pont a kábítószer-ellenes tevékenység megvitatása volt. Elhangzott, hogy a városi hivatal szociális, egészségügyi és lakásügyekért felelős osztálya évek óta folytat megelőző tevékenységet. Főleg a fiatalok szabadidejének észszerű kihasználására igyekeznek megfelelő lehetőségeket teremteni, és ebben elsősorban a Galántai Népművelési Központtal és a Spektrum Szabadidő-központtal működnek együtt. Megelőző munkát az állami és a városi rendőrök is rendszeresen végeznek. Erről Aneta Machejová százados, a járási rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere beszélt, aki rendszeresen tart előadásokat a város iskoláiban, és a környékbeli falvak alapiskoláiban. Csemez Henrietta, a Galántai Városi Hivatal elöljáró-helyettese rámutatott, a városban és a környéken is évről évre nő a nyilvántartott kábítószer-élvezők száma. Jó hír viszont, hogy idén jóval magasabb volt a kábítószeres bűncselekmények felderítettségi aránya, ami szám szerint azt jelenti, hogy 15 esetben indítottak bűnvádi eljárást. A galántai rendőrók által felgöngyölített esetek közül néhányról konkrét tájékoztatást is kaptunk: Ez év augusztusában a 49 éves szeredi V. V. ellen indítottak eljárást tiltott kábítószergyártás és – birtoklás miatt. A galántai rendőrök a Nagymácséd határában tartott ellenőrzés során találtak fecskendőt a férfinál, amelyben 8 milliliter pervitín volt, egy cigarettás dobozban pedig alufóliába csomagolva 137mg 72 százalékos tisztaságú amfetamin, amely 2–5 adagra elegendő. Ezen kívül egy beforrasztott végű fecskendőben 5348 mg metanfetamint rejtegetett, amiből akár 169 adagot is készíthettek volna. Júliusban a galántai járásbeli P. S. ellen indult eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt. A férfi kertjében és házában 206 tő, összesen 125 kilogramm tömegű vadkendert foglaltak le a rendőrök. Az „őstermelő” 64 tövet a kertben, 142 kendertövet virágcserepekben termesztett, amelyeket a családi ház földszinti és emeleti helyiségeiben rejtegetett. Áprilisban egy 43 éves sopornyai nő ellen indult eljárás, aki egy műanyag zacskóban 219 egyszeri adagnak megfelelő menynyiségű heroint rejtegetett, amelynek piaci értéke 65 700 korona.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?