Közösen fejlesztik a kassai régiót

Kassa. „Minden újszülött nevelése gondokkal jár, és ha az újszülöttnek 57 apja van, természetes, hogy nem egyformán elégedettek a kicsi fejlődésével” – jegyezte meg a regionális fejlesztési központ egyéves tevékenységét értékelve Andrej Šteiner igazgató.

Šteiner az 57 megyei képviselőre célzott, akik a működéshez szükséges támogatást jóváhagyták. A fejlesztési központ önálló intézményként tevékenykedik a megyei hivatal épületében, a hivataltól bérelt helyiségekben, hat alkalmazottal. Az országban másodikként alakultak, feladatuk az uniós projektek kidolgozása, a hivatal fennhatósága alá tartozó intézmények szakembereinek továbbképzése, valamint segítségnyújtás a kis- és középvállalkozóknak. Büszkék arra, hogy eddig egyetlen tervezetüket sem dobták vissza Brüsszelből technikai jellegű hiányosságok miatt. Négy nagyszabású kezdeményezésükből pedig három zöld utat kapott. „A legfrissebb örömhír tegnap érkezett Gyurovszky László minisztertől. A nagymihályi kórház infrastrukturális felújítását célzó pályázatunkat a tárca támogatásra alkalmasnak ítélte, így Brüsszelből 48 millió eurót kapunk a kórház felújítására, ami az eddigi legnagyobb összegű infrastrukturális támogatás Kassa megye területén” – újságolta Rudolf Bauer, a megyei önkormányzat elnöke.

A fejlesztési központ munkáját figyelemmel kísérő kuratórium elnöke, Dittel Laura szerint kitűnő szakembereket sikerült megnyerniük, érezhetően nem a mennyiséget, hanem a minőséget tartják szem előtt, és sikereikre külföldön is felfigyeltek. A központ hatékonyan működik együtt a megyei hivatal régiófejlesztési osztályával is. Az illetékesek nem értenek egyet azon képviselőkkel, akik feleslegesnek tartanak két hasonló irányban tevékenykedő csoportot. „Kerüljük a duplicitást, igyekszünk egymás munkáját kiegészíteni és továbblendíteni. A hivatal alkalmazottainak például nincs idejük és lehetőségük továbbképzéseket tartani és pályázatokat írni, ők inkább a stratégiai tervezésért felelősek. A központ készíti elő számunkra a terepet azzal, hogy megtanítja az érdekelteket színvonalas pályázatok készítésére. ĺgy hatékonyabb a mi munkánk is. A feladataink összefüggenek, és nincs szándékunkban éles vonalat húzni a két csoport közé” – foglalta össze a tényállást Peter Ťapák, a hivatal régiófejlesztési osztályvezetője.

A regionális központ éves költségvetése tavaly 1,8 millió korona volt, a teljes összeg a megyei önkormányzattól érkezett. Idén már csak költségeik negyven százalékának fedezését kérik a megyétől, a többi pénzt a folyamatban lévő projektek menedzseléséből, illetve a továbbképzésekből szeretnék előteremteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?