Közös MKP–Híd-lista: igen is meg nem is

Komárom |

<p>Alig kezdődtek meg a tárgyalások a Híd és az MKP Nyitra megyei vezetői között a jövő évi megyei választások előtti együttműködésről, Petheő Attila, az MKP komáromi járási elnöke máris úgy nyilatkozott az egyik regionális lapnak, hogy az ő elnöksége alatt a járásban önállóan fogja megmérettetni magát a párt.&nbsp;</p>

 

Horváth Árpád, az MKP megyei elnöke kérdésünkre megjegyezte: megyei szinten mindenképpen folytatják a tárgyalást, de a két párt közti majdani szerződésben valószínűleg minden járás külön szerepel. Bastrnák Tibor, a Híd megyei elnöke szerint a számokról természetesen az egyes járásokra lebontva kell tárgyalni, az esetleges koalíció viszont az egész megyére vonatkozna, abból nem lehet egy járást sem kihagyni. Nehezményezte, hogy Horváth Árpád csupán januárban folytatná a megkezdett tárgyalásokat, annak ellenére, hogy a megbeszélések ütemtervéről az első, november 21-i találkozón már megegyezés született. „Igaz, hogy azóta új megyei elnöke van az MKP-nak, viszont a delegáció tagja volt Botka Ferenc is, aki most az MKP megyei alelnöke” – mondta. Nem látja értelmét az időhúzásnak, hiszen január végéig le kellene zárni a tárgyalásokat. „Számunkra továbbra is prioritás a megegyezés” – tette hozzá. Petheő Attila lapunknak elmondta: szívesen tárgyal bármilyen civil szervezettel vagy más párt képviselőivel, de szerinte a 2013-as megyei választásokon a Komáromi járásban egyedül kell indulnia az MKP-nak. „Az eredményből világosan kiderül majd, hogyan is állunk” – tette hozzá. Úgy véli, az MKP szombati országos tisztújító közgyűlésén meg kellene születnie egy iránymutató stratégiának, amely befolyásolhatja a további döntéseket. Kitart viszont amellett, hogy a Komáromi járásban, ahol a legutóbbi megyei választásokon 8-ból hét helyet az MKP szerzett meg, nem kell közös listát állítani senkivel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?