Közel 50 kiló tésztát kapott a gyermekotthon

SZABÓ CSILLADunaszerdahely.

SZABÓ CSILLA

Dunaszerdahely. Augusztus 31-én rendezték meg először a Csallóközi Tésztafesztivált, a szervezők tegnap adták át a tésztaadományt a dunaszerdahelyi gyermekotthonnak.

Antal György, a Csallóközi Tésztafesztivál főszervezője elmondta, Veronika Strapková énekesnő, a Cseh–Szlovákia Hangja tehetségkutató verseny egyik felfedezettje is fellépett a rendezvényen, a honoráriumát felajánlotta jótékonysági célra. A szervezők megegyeztek az énekesnővel, hogy az adományt a dunaszerdahelyi gyermekotthonnak juttatják el. A felajánlott összeghez hozzájárult a dunakeszi tésztagyár is, így összesen 100 euró értékben kapott a gyermekotthon tésztát és kekszet.

A tésztaadományt Gabriela Paulenová, a gyermekotthon igazgatónője vette át. A közel 50 kiló tésztának és az édességnek az otthonban nagyon örültek, mivel az állam által meghatározott napi élelmezési díj nagyon alacsony. A gyermekotthon 78 gyereket képes befogadni, egy dunaszerdahelyi és három nagymegyeri csoportjuk van, az otthonban 25 év alatti dolgozó vagy tanulmányokat folytató fiatal felnőttek is lakhatnak.

A szervezőktől a kezdetektől nem áll távol a jótékonykodás, a tésztafesztiválon együttműködtek a Ľudia ľuďom karitatív szervezettel, amely a gyereksarok programjairól gondoskodott, az apró kézművestárgyak eladásából származó bevételüket pedig szociálisan hátrányos helyzetű emberek megsegítésére fordították. „Eleget tettünk Veronika Strapková énekesnő felkérésének, és nagyon örülünk, hogy így tudtunk segíteni a dunaszerdahelyi közösségnek” – mondta Antal György főszervező, aki hozzátette, szeretnének továbbra is együttműködni az otthonnal, és segíteni nekik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?