Kossányi-szobrot avatnak

Szentpéter. A héten gazdag programmal emlékeznek meg az alapiskola névadója, Kossányi József születésének 100. évfordulójáról Szentpéteren. A diákok számára naponta sportvetélkedőket (asztalitenisz, teremfoci, tollaslabda) rendeznek, lesz kézműves-foglalkozás, szavalóverseny és műveltségi vetélkedő.

Szentpéter. A héten gazdag programmal emlékeznek meg az alapiskola névadója, Kossányi József születésének 100. évfordulójáról Szentpéteren. A diákok számára naponta sportvetélkedőket (asztalitenisz, teremfoci, tollaslabda) rendeznek, lesz kézműves-foglalkozás, szavalóverseny és műveltségi vetélkedő.

Az évfordulóhoz kötődően nem?csak a tanulók szórakozására gondoltak a szervezők, hanem a szülők és a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére számot tartó rendezvényeket is beiktattak a programba. Március 5-én, 17 órakor Duray Miklós tart előadást a helyi kultúrház klubhelyiségében A felvidéki magyarság sorsfordulói címmel, március 7-én 18 órától pedig az érsekújvári Rockszínpad mutatja be a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalt, ugyancsak a kultúrházban. Vasárnap, március 9-én délután két órakor Kossányi József szobrát avatják fel az iskola mellett; ünnepi beszédet mond Sárközi János Nyitra megyei képviselő. A szoboravatást kultúrműsor követi a kultúrházban, itt először Szigeti László, az MKP alelnöke szól az egybegyűltekhez, majd fellépnek a Kossányi József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai, továbbá Sinkovits Vitai András színművész, valamint a Korzár együttes Tizenöt és fél című műsorával. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?