Korszerűsítik a Füleki Gimnáziumot

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSFülek. Sikeres pályázatnak köszönhetően számos új technikai és didaktikai eszközzel bővül az iskola felszerelése.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Fülek. Sikeres pályázatnak köszönhetően számos új technikai és didaktikai eszközzel bővül az iskola felszerelése. Hosszas huzavonát követően végre megkezdődött az érdemi munka.

Az Európai Szociális Alap 2013 januárjában tette közzé azt a felhívást, melynek keretében az iskolák modernizálására lehetett támogatást igényelni. 2013 tavaszán a gimnázium harmadik alkalommal jelentkezett hasonló pályázatra. Ősszel az oktatásügyi tárca elfogadta a fülekiek pályázatát, de nem ment minden zökkenőmentesen. Időközben ugyanis a besztercebányai megyei hivatal élén személycsere volt, az új vezetés pedig nem támogatta a pályázat megvalósítását. Közel 243 ezer euró a projekt összköltsége, valamivel több mint 12 ezer euró az önrész összege, ennek az összegnek a kifizetését nem vállalta a megye. Több tanintézmény is hasonló helyzetbe került. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, végül június 6-án zöldet kapott a projekt.

„Három területre dolgoztuk ki a pályázatot. Új oktatási anyagokat, brosúrákat, teszteket, prezentációkat és anyagokat készítünk interaktív táblára. Olyan kémiai és egyéb kísérletekről készítünk videofelvételeket, melyeket a tanítási órákon biztonsági okokból nem lehet bemutatni” – magyarázza Molnár László, a gimnázium igazgatója. Felújítják az iskola számítógépparkját is. A pályázat tartalmazza továbbá egy digitális laboratórium kialakítását, szaktantermek felszerelését. A pályázat harmadik része a pályaválasztási tanácsadás területére vonatkozik. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?