Korszerű CT-berendezés Ipolyságon

Ipolyság |

<p>Korszerű computer-tomográfot (CT) adtak át Ipolyságon, a berendezés próbaüzeme már márciusban megkezdődött. Az ország legnagyobb járásában pillanatnyilag ez az egyetlen ilyen műszer.</p>

A gép beszerzése közel 700 ezer eurós (20 millió korona) befektetést jelentett, melyet a Corr Kft. hitelből finanszírozott.

Šomló Péter belgyógyász főorvos elmondta, egy régi álom teljesült azzal, hogy a kisvárosban megkezdődhetett ez a diagnosztikai tevékenység. Nemcsak a teljes Lévai járást, hanem a korponai és a nagykürtösi régió egy részét is szolgálja a műszer. Hozzávetőleg 150 ezer ember tartozik a diagnosztikai állomás vonzáskörzetébe. Šomló azzal számol, hogy Léván is sikerül a közeljövőben újraindítani a CT-vizsgálatokat, akkor tartósan 80 ezer lakosú térséget fednek majd le. A kéthónapos próbaüzem alatt már legalább négyszáz pácienst fogadtak. Ez naponta legalább húsz-harminc embert jelent, a betegeknek átlagosan a fele-kétharmada érkezik Léva vonzáskörzetéből. Nagy megterhelést jelent ez a kiszolgáló személyzetnek, ebből a szempontból az a jó, ha a járási székhelyen is lesz CT, hiszen az egészségügyi biztosítók nem fizetik a meghatározott limiteken túli kezeléseket. A remények szerint néhány éven belül a közeli magyarországi településekről érkező pácienseket is ellátják majd.

Öten dolgoznak az állomáson, két röntgenorvos, két röntgenlaboráns és egy egészségügyi nővér. A főorvos és az egyik laboráns is a lévai kórházból szerződött át Ipolyságra, a járási intézményben még néhány hónapja uralkodó átláthatatlan állapotok miatt. Az állomás minden hétköznap megadott időszakokban várja a betegeket, de a távlati terv az, hogy huszonnégy órás ügyeletben működjenek. A CT-berendezés az egész test vizsgálatára alkalmas, középkategóriás műszer. Egyedül a szívdiagnosztikára lenne szükség komolyabb gépre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?