Komárom. Nemrégiben megérkezett a Selye János Egyetemre az első, tízezer kötetet tartalmazó magyarországi könyvadomány, amely a Duna Televízió által közzétett felhívás nyomán gyűlt össze.
Könyvek a Selye Egyetemre
Komárom. Nemrégiben megérkezett a Selye János Egyetemre az első, tízezer kötetet tartalmazó magyarországi könyvadomány, amely a Duna Televízió által közzétett felhívás nyomán gyűlt össze. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a Duna Televízió felhívással fordult a széles nyilvánossághoz, hogy aki teheti, könyvadományokkal segítse a szeptemberben indult szlovákiai magyar egyetemet. „Az első szállítmány mindenekelőtt magyar és idegen nyelvű szépirodalmi, gyermek- és ifjúsági irodalmi műveket tartalmaz – tájékoztatta lapunkat Héder Ágnes, az Egyetemi Könyvtár igazgatója. – Ezek a tanárképző részére kialakított könyvtárrészleget gazdagítják majd, amely így már most húszezer kötettel büszkélkedhet.”
A közeljövőben újabb szállítmányokat várnak Magyarországról és Szlovákiából egyaránt, hiszen a Szövetség a Közös Célokért irodáiban nálunk is országszerte folyik a gyűjtés. Az igazgatónő elmondása szerint sokan személyesen is felkeresik őket és ajánlják fel segítségüket. „Ha egy-egy műből több példányt is kapunk, szeretnénk azokat továbbítani a kisebb vidéki könyvtáraknak” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.