Könyvbemutató Párkány környékének védett növényeiről és területeiről

1
Párkány |

Természeti környezetünk ritka kincsei – ez is lehetett volna a címe annak a könyvbemutatónak és kiállításnak, melyet Párkányban tartottak, a Barta Gyula Galériában. Gyetven Melinda és Dítě Zsuzsanna kötete a természetjáróknak, túrázóknak, diákoknak, tanároknak, minden flóra- és faunakedvelő embernek hasznos és értékes tudnivalókkal szolgál. 

Tudományos igénnyel írt, remek szakmai kézikönyet kereszteltek február hatodikán a párkányi Barta Gyula Galériában. Akit eddig is érdekeltek a város és környéke természeti értékei, az eddig csak az internetről és nehezen hozzáférhető szakirodalmi forrásokból tájékozódhatott, viszont a Gyetven – Dítě szerzőpáros színes fényképekkel teli kötete rendszerszintű összefoglalást ad a ritka és védett növényekről, az adott terjedelemhez képest pedig akár mini növényhatározóként, fotós atlaszként is kiválóan olvasható és forgatható, minden természetjárónak és lokálpatriótának bátran ajánlható. Plusz érdekesség, hogy a csinos kötet a régió növényföldrajzi térképét is tartalmazza. 

A Párkány környékének védett növényei és területei című könyv ugyanis nem kisebbre vállalkozott, mint hogy a Kéméndi Szikes Puszta Védett Terület, a Gyivai Szikes Puszta, a Csenkepusztai Védett Terület, a Somhegy Természetvédelmi Terület, a Baglyas Természetvédelmi Terület, a Szentgyörgyhalmi Védett Terület, a Búcsi Szikes Puszta Természetvédelmi Terület, a Hegyfaroki Természetvédelmi Terület ritka virágait, növényeit is bemutassa, nem feledkezve meg az olvasó számára ismertebb Párizsi-mocsarak élővilágáról, a kovácspataki vulkanikus hegység és a Borda-hegy kincseiről sem. Kézenfekvő volt tehát, hogy a bemutató alkalmából gazdag és színpompás fotókiállítást is megnyitottak a kötet anyagából. 

A természettel és egymással összhangban 

Dítě Zsuzsanna a könyvet ismertetve elmondta, hogy a kötet lényegében a laikus megfigyelő leírása és a szakirodalom ötvözete, kiegészítve néhány személyes megjegyzéssel. A kötet kétnyelvű, egymás mellett olvasható a magyar és a szlovák szöveg, egyforma terjedelemben. Az első fejezetben a térség különböző élőhelyeit mutatják be. Emellett a vadregényes Duna és Garam-torkolat növényeit is megismerhetjük, végül, de nem utolsó sorban a Párkány szélén pusztuló mocsárrétet és annak ritka növényeit, mint például a kockásliliomot. Ennek fotója a könyv címlapján is szerepel. A második részben 124 növény fényképe található, a virágzási idő feltüntetésével és jelenlegi védettségük fokozatával. Ez után a környék természetvédelmi területeit ismertetik és az ezeken található növények listáját közlik, melyhez az aktuális védettségi szintet is hozzárendelték, a nemzetközi szakmai veszélyeztetettségi lista alapján. 

Ahhoz képest, hogy Párkány és környéke növényvilágának kimagasló a természeti változatossága és fajgazdagsága, eddig erről nem született átfogó tanulmány, ezért is ajánljuk könyvünket minden természetszerető ember, tanár, diák, túrázó és lakos figyelmébe

 – mondta Dítě Zsuzsanna szerző, párkányi származású tudós, botanikus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa.

Gyetven Melinda kémia-biológia szakos tanár több mint 25 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni Párkány és vidéke védett növényeivel. 1999-től hét élőhelyen kutatott, többek közt a kéméndi szikeseken, a csenkei homokpusztán, Kovácspatakon, a szalkai erdős hegy- és sziklagyepen és a párkányi mocsárréten. A kezdetekkor ebben a vizsgálódásban a nyitrai egyetem botanikai tanszékének docense, Viera Solárová segítette, de, miként elmondta, egy gyermekkori kovácspataki emlék, valamint az 1999-ben megjelent Esztergom és Dorog környékének flórája című kötet insirálta őt abban, hogy alaposabban számbavegye és dokumentálja a régió növénytani ritkaságait, a csodálatos virágokat, és az egyes élőhelyek ritkaságait. 

Szerettem volna megtalálni legalább 100 védett növényt, ugyanis az 1960-as évektől számított szakirodalom szerint feltehetően 130-140 védett növény élhet a környéken, ebből végül is 124 –et sikerült megtalálni, melyeket a könyvben be is mutatunk

 – mondta Gyetven Melinda, aki a negyedszázad alatt növényhatározóval és fényképezőgéppel járta a régiót. Tizenöt helyszínt keresett fel, az olvasó pedig a kötethez tartozó flóratérképen pedig azt is megtalálhatja, hogy pontosan hol találta az egyes példányokat. 

 

1

Térhatású fotókat is láthatunk 

Mint azt Gyetven Melinda elmondta, a kötet összeállításakor szerzőtársa és egykori tanítványa, Dítě Zsuzsanna pótolhatatlan és döntő szakmai, tudományos segítséget nyújtott. Egyúttal azt is közölte, hogy a kötet kordokumentumként is felfogható, hiszen a regionális természeti élőhelyek, az eredeti környezet eltűnőben van, az érintetlen, háborítatlan flóra egyre ritkább és becsesebb. Épp ezért kötelessége vigyázni rá minden jóérzésű embernek, kötelességünk, hogy ezeket a ritkaságokat háborítatlanul, a maguk szépségében őrizzük meg az utókornak. 

Mivel a könyv több olyan élőhelyet is bemutat, ahová a védettség miatt a túrázó el sem jut, ezért a szerzők négy különleges helyszín tárhatású, 3D-s felvételeit is elkészítették, ezeket pedig a kötetben található link segítségével, illetve VR szemüveg használatával térben, a maguk valóságában is megcsodálhatják az olvasók, anélkül, hogy az eredeti terep sérülékeny ökoszisztémáját veszélyeztetnék. 

Bár Gyetven Melinda hangsúlyozta, hogy a kötet fényképanyagát ne egy professzionális fotós szemével nézzük, inkább egy lelkes természetkedvelő munkájaként, a bemuató vendégei és az olvasók is megnizonyosdtak róla, hogy a növényportrék semmiben sem maradnak el a könyv színvonalától, értékes, hasznos mű született, alapos, rendszeres és komoly munka gyümölcse. 

A tárlatot január 12-ig tekinthetjük meg a Barta Gyula Galériában, Párkányban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?