Berzéte. Második éve rendezik meg a Pro domo dei nostri elnevezésű jótékonysági hangversenyt a berzétei református templomban.
Koncert a templomért
Bár a koncert komolyzenei jellegénél fogva a vájt fülű értelmiségi réteget szólítja meg, Mudi Róbert bízik abban, hogy a tavalyi hangversenyhez hasonlóan több mint kétszázan lesznek idén is a berzétei templomban. Ez éven hozzáfogtak a templom felújításához, a munkálatok előzetes becslések szerint 5-6 évig tartanak majd. Feltárják az épületet mind művészettörténeti, mind építészeti szempontból. A templom építészeti szempontból a térségben egyedülálló, a román stílustól a gótikán át, egészen a kora klaszszicizmusig viseli a főbb európai stílusirányzatok jegyeit. A templomot 1420 körül építették, de csak a 16. században fejezték be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.