Komáromnak és Losoncnak van, Nagykaposnak nincs büdzséje

Komáromban és Losoncon a helyi képviselő-testületek a napokban hagyták jóvá az idei költségvetést, Nagykaposnak azonban az életbe léptetett megszorító intézkedések miatt egyelőre nincs büdzséje.

KOMÁROM
Kiegyenlített költségvetést fogadott el az idei évre a városi képviselő-testület.

Komáromban és Losoncon a helyi képviselő-testületek a napokban hagyták jóvá az idei költségvetést, Nagykaposnak azonban az életbe léptetett megszorító intézkedések miatt egyelőre nincs büdzséje.

KOMÁROM

Kiegyenlített költségvetést fogadott el az idei évre a városi képviselő-testület. Mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldalon 456,17 millió korona szerepel. A legnagyobb bevételi tételt az adók és helyi illetékek – összesen 116 millió – teszik ki, bérleti díjakból pedig 23,6 millió korona folyik majd a város kasszájába. A tőkejellegű bevételek nagysága 139,5 millió; ebből a víztisztító állomás építésére felvett 80 milliós ISPA-hitel a legjelentősebb tétel. Az oktatásügy terén a bevétel és a tervezett kiadás egyaránt 136,4 millió korona, ám iskolák fejlesztésére ebben az évben nem tud áldozni a város. A tőkejellegű kiadások közül a már említett ISPA-program megvalósítására 86 millió koronát irányoz elő a költségvetés, városfejlesztésre és ingatlanvásárlásra pedig 44 milliót. Ez a tétel tartalmazza a védelmi minisztériumtól az új egyetem céljaira megvásárolandó vár vételárát is. Bastrnák Tibor polgármester elmondása szerint a bevételi oldalon vannak bizonyos kockázatos tételek – például a Sirály Szálló eladása –, ezért a pénzek felhasználását is korlátozzák mindaddig, amíg a bevételek nem jelennek meg a város számláján. Áprilistól szervezési átalakítás megy végbe a városi hivatalban. Ezentúl mindössze öt osztály működik majd: a gazdasági, a területfejlesztési, építésügyi és vidékfejlesztési, a szociális és közigazgatási, valamint az oktatásügyi és kulturális osztály. Az osztályvezetői posztok betöltésére április folyamán írnak ki versenypályázatot.

LOSONC

Losoncnak idén 286 millió koronából kell gazdálkodnia. A város minap elfogadott költségvetése egyelőre nem számol a helyi ipari park részleges finanszírozásával, sem pedig azzal a százmillió koronával, amit a Kék Föld lakóteleppel kapcsolatos szerződésszegés miatt a Števko cég számlájára kellene kifizetnie. A helyi képviselők abban állapodtak meg, hogy fél éven belül újratárgyalják a büdzsét. Az önkormányzat 3 millió 822 ezer korona többlettel számol. Ezt az összeget eredetileg a Kubinyi téren álló történelmi városháza felújítására szánták volna, de az építkezést ebben az évben gazdasági okok miatt nem folytatják, a várt többletet a város úthálózatának karbantartására fogják fordítani. Nem támogatta a képviselő-testület azt a javaslatot, hogy a zöldterületek kaszálására fordítandó hatmillió koronából kétmilliót a Köztársaság tér rendbetételére fordítsanak. Döntés született a városi vállalat, a SPOOL igazgatótanácsának és felügyelőtanácsának új összetételéről is. Ezekben a tanácsokban két-két magyar képviselő is helyet kapott. Az MKP városi képviselőinek véleménye szerint az idei városi költségvetés a lehetőségekhez mérten elfogadható. „Ha gondokkal is, de működőképesek lesznek a város oktatási intézményei, s a magyar választópolgárok közvetlenül és közvetve is érezhetik, hogy Losonc költségvetésében minden pénzt ténylegesen a köz javára kívánunk felhasználni. Biztos, hogy rövid időn belül újra kell tárgyalni a költségvetést, de addig sem dolgozunk provizórium alapján, mert az rengeteg hátrányt jelentene, felhalmozódó tartozásokat eredményezne” – mondta Ardamica Zorán városi képviselő.

NAGYKAPOS

Nagykaposon a képviselő-testületi bizottságok javaslatára egész sor megszorító intézkedést kívánnak foganatosítani, így a költségvetés jóváhagyását elnapolták. A kényszerű megoldásokra az eddig felvett kölcsönök miatt van szükség, hiszen mind a lakásépítésre, mind pedig az új temető építésére felvett hitelek törlesztendő részletei rendszeres megterhelést jelentenek a városnak. A költségvetés hiánya miatt nem tárgyaltak a városi üzem és a művelődési központ szervezési-működési szabályzatáról sem. A gazdasági helyzet javítása érdekében szóba kerültek a város további eladásai. Az ezek értékesítéséből befolyó összegeket a város fejlesztésére fordítanák. A testület meghallgatta a két helyi alapiskola igazgatóinak beszámolóit, és képviselőket választott az iskolatanácsokba. A főellenőr elmúlt időszakról szóló jelentése alapján egyértelművé vált, hogy komolyabb figyelmet kell fordítani a városi szervezetek működésére. A kisüzem igazgatója a főellenőri jelentéssel kapcsolatban bejelentette, felsőbb szervekhez fordul és kéri a beszámolóban foglaltak felülvizsgálatát. (vkm, szasz, hgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?