Komáromi hadifoglyok a Nagy Háborúban

Pokornyi Gábor, a Komáromi Klapka György Múzeum történésze tömény és precíz képet festett az első világháború hadifogolyvilágáról, valamint arról, hogy miként érintett ez olyan katonákat, akik komáromi származásúak vagy kötődésűek voltak. A Monarchia hadseregének állományában a háború ideje alatt bő 2 millió fő esett hadifogságba, amelyből több mint 1,3 millió emberrel ez a keleti fronton történt meg. Ez az óriási szám nem pusztán a rosszul végződő hadműveletek számlájára írható, mivel például a háború végén már a gyenge harci szellem és a mind gyakoribbá váló dezertálások is fő okoknak számítottak. Mintegy 500 táborba kerültek az elfogott császári és királyi katonák.

Ezer kilométerek – mindhiába

Az egyik külön tárgyalt élettörténet a Mosonban született Veér Andrásé (1894-1966) volt, akiről például azért tudunk sokat, mert naplót vezetett még a fogság idején is – noha akkor már például vesztett az időérzékéből, s nem tudta pontosan, milyen dátum alatt írta meg a bejegyzéseket. 1915 januárjában került a galíciai frontra, áprilisban esett hadifogságba a mostani ukrán főváros közelében. Kijeven keresztül, az onnan 4000 kilométerre fekvő Krasznojarszkba került. A barakkjában 30-40 ember volt, de a körülmények még viszonylag kedvezőek voltak, lévén, hogy 1915-ről volt szó. A következő évben már romlottak a viszonyok, s a napló tanúsága szerint elkezdtek szökéssel próbálkozni, ami a második tavaszi próbálkozásra harmadmagával sikerült is. A történész szerint a naplóbeli történetek már-már annyira kalandosak néhány ponton, hogy a hitelességüket is kétségbe vonja. „Többször is fenyegette őket a lebukás veszélye, majd végül egy kisebb településen elfogták őket, mert a helyieknek gyanúsak voltak“ – mondja Pokornyi, az elfogás helye még mindig Közép-Ázsiában található, ami ismét csak kétségessé teszi a napló datainak megbízhatóságát. „Amikor azt mondja, hogy több ezer kilométert tettek meg, ott lehet, hogy már nemcsak az idő-, hanem a helyérzék sem működött. Lehet, hogy valójában nagyon kis távolságokat tettek meg“ – tette hozzá. Végül a szökevényeket visszavitték őket Krasznojarszkba, tehát ugyanoda, ahonnan kiindulva már megtettek egy rendkívül hosszú utat. 1917-ben próbálták meg az újabb szökést, ezúttal is sikertelenül. Ezután megszakadt a napló – Veér azonban nem hunyt el, hazatért, amire legkésőbb 1919-ben kerülhetett sor. Ezt követően költözött Komáromba, a magyarországi oldalra győri származású feleségével – leszármazottai még ma is a városban élnek.

Van még munka

Az eddigi kutatások ellenére nem látszik még minden részlet pontosan, amelyek közül néhány tény alapvető fontosságú lenne. A történésztől megkérdezték azt is, tudjuk-e, hogy hány fő vonult be pontosan Komáromból a hadseregbe, valamint hogy hányan estek fogságba. Pokornyi Gábor válasza nemleges volt, azonban ennek szerinte az az oka, hogy még nem bocsátkoztak mélyebb elemzésekbe a történészek – tehát a jövőben kiderülhet majd a komáromi katonák hadifoglyok pontosnak nevezhető száma is.