Komáromi autós üldözés: még keresik az egyik gyanúsítottat

Komáromi autós üldözés: még keresik az egyik gyanúsítottat
Komárom |

Az üldözött gépkocsi másik utasát elfogták. A férfit csempészettel gyanúsítják.

„A magyar járőr, amely a kollégáinkkal együtt látta el a kötelességét az Erzsébet híd magyarországi oldalán, azt az információt kapta az illetékes rendőrtiszttől, hogy az M1-es autópályán egy cseh rendszámtáblás Cadillac CTS gépkocsi halad, amelynek utasait csempészettel gyanúsítják” – közölte lapunkkal a hétfő késő délutáni eset részleteit Viktória Borloková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Komáromi autós üldözés: még keresik az egyik gyanúsítottat

A gépkocsi végül Szlovákia felé vette az irányt, a rendőrök pedig üldözőbe vették. Komáromban a Lúdpiac térnél a Cadillac nekiütközött egy jelzőlámpának, amelyet kitépett a földből, majd átcsapódott az út túloldalára. Az autóban utazó két férfi ezt követően elmenekült.

Egyiküket rövid időn belül megtalálták, a városi vásárcsarnok mellett rejtőzött el. A 22 éves azerbajdzsáni állampolgárt az érsekújvári idegenrendészetnek adták át”közölte Borloková. A férfit csempészettel gyanúsítják. Utastársát még keresi a rendőrség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?