Komáromban egyeztetett az önkormányzatokkal Horváth Mihály pénzügyminiszter

Horváth Mihály
Komárom |

A tárcavezető többek között arról beszélt, hogy pénzügyi-gazdasági téren nehéz idők előtt áll az ország – az önkormányzatokat viszont nem egy tömegként kezelik, s arra fognak összpontosítani, hogy a legjobban rászoruló települések helyzetén könnyítsenek.

Horváth Mihály pénzügyminiszter a helyi önkormányzatok hívására érkezett Komáromba, akik képviselőivel a Tiszti Pavilon dísztermében tartott egy rövid tárgyalást. Házigazdaként Keszegh Béla (független) komáromi polgármester elmondta, a találkozó legfőbb célja az volt, hogy a Komáromi járás településeinek vezetői első kézből kapjanak információkat a krízisekkel terhelt nehéz időszakban. Ahogy korábban, most is dicsérte a kormány munkáját, amelyet nagyon konstruktívnak nevezett.

Nehéz idők jönnek

Horváth Mihály egyrészt megpróbálta bemutatni azt, hogy a tárcánál hogyan látják Szlovákia gazdasági helyzetét a jelenben és a közeljövőben. Másrészt a közpénzek helyzetét vázolta fel. „Itt számolni kell néhány tényezővel az idén. Egyrészt – szerencsére – a világpiaci árak alakulásának köszönhetően az energiatámogatásra fordított összeg alacsonyabb, mint ahogyan azt a költségvetésben eredetileg vártuk. Ugyanakkor

a parlamentben az elmúlt fél évben új törvények tömkelege született, amelyek költségeit állnunk kell, nincs más választás. Ezek az állami költségvetés rovására mennek. Nehéz helyzetben van az egészségügy is, elkerülhetetlen, hogy több pénzt pumpáljunk bele még az idén. Lényegében véve ez a két tétel egyező abban az értelemben, hogy amit meg tudunk spórolni az energiaárak támogatásával ebben az évben, az lényegében elmegy ezekre az új célokra”

fejtette ki a miniszter. Felvázolta még, hogy a munkapiac helyzete miatt az adóbevételek is alacsonyabbak lesznek, az államháztartás hiánya pedig magasabb ígérkezik a vártnál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne pénz az önkormányzatoknak nyújtott segítségre – tette hozzá. „Azt kell tudatosítani, ha nem akarjuk, hogy az idén elszaladjon a hiány, akkor minden további támogatásra akkor lesz lehetőség, ha az egyéb tételek jobban alakulnak” – jelentette ki, megemlítve, hogy legvégső esetben megszorító intézkedésekre is sor kerülhet, ha tartani akarják a hiánycélokat. A megbeszélésen felmerült még azoknak a nehéz lépéseknek a témája is, amelyek a következő kormányra várnak. Ezeket megpróbálja annyira előkészíteni a jelenlegi kabinet, amennyire csak tudja.

Célirányos segítség

Nagyon fontos, hogy mi az önkormányzatokra nem egy tömegként, névtelen egységként tekintünk, hanem a polgármestereknek is bemutattam, hogy egyedi helyzeteket is figyelünk. Látjuk azt, hogy hol vannak a gondok, s ezért az elkövetkező időben arra fogjuk terelni a vitát, hogy kinek van égető szüksége a segítségre, s hol tudunk a leghatékonyabban segíteni.

Pénteken találkozok majd az összes önkormányzat képviselőivel Pozsonyban a miniszterelnök úrral együtt” – vázolta Horváth Mihály, hogy működnek együtt a településekkel.

Keszegh Béla ezzel kapcsolatban konkrét problémaként beszélt például arról, hogy különösen a kisebb településeknek okoz gondot a pályázatokhoz szükséges önrészek előteremtése. Emiatt előnyös állami hitelek létrehozására tettek javaslatot a tárcavezetőnek. Ugyan a legtöbb önkormányzat a közvetlen pénzügyi támogatásnak örülne a legtöbben, viszont tudatában vannak annak is, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben ennek lehetőségei nagyon beszűkültek. Keszegh hozzáfűzte, a közvetett támogatást nyújtó rendszerekből származó források esetében már tapasztalták a kormány segítségnyújtását, egyúttal az is kívánatos lenne, ha valamilyen módon csökkenteni tudná a kabinet az önkormányzatok kiadásait bizonyos határidők eltolásával vagy egyes rendelkezések ideiglenes felfüggesztésével.

Horváth Mihály
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?