Régió

Komárom saját állatmenhelyet létesít

Komárom | A komáromi városháza új városi állatmenhelyet tervez létesíteni, ahol a kóbor kutyákat helyeznék el. Erről a magisztrátus azután döntött, hogy a jelenlegi menhely ügyvezetője felmondta a várossal kötött szerződést.
TASR

2019. november 26. 15:51

Bővítenék az állatmenhelyet
- Képarchívum

A városháza hosszabb ideje együttműködött az Állatok Szabadságáért (Sloboda zvierat) egyesület komáromi fiókjával, amely Gadócon működtet egy állatmenhelyet. Az idei év folyamán azonban felmondott a korábbi ügyvezető, majd néhány hónap múlva az utódja is. Utóbbi felmondta a várossal kötött szerződést is a kóbor kutyák befogadásáról és elhelyezéséről.

A városvezetés ezért úgy döntött, hogy a közeljövőben saját városi menhelyet létesít a kutyák számára. Azt ígérik, az állatok itt az eddigieknél jobb körülmények között élhetnek majd.

„Komárom városa továbbra is gondoskodni fog a kóbor kutyák elhelyezéséről” – olvasható a hivatalos közleményben.

A városi hivatal egyben biztosította az Állatok Szabadságáért egyesületet, hogy az új menhely kialakításáig a szerződéses viszonyok megszűnése ellenére is tovább működhet a gadóci intézmény.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Újabb tesztelésre készülhetnek a magyarlakta járások lakosai

Az Európai Bizottság elé kerül a Beneš-dekrétumok ügye

Érsekújvár, Czuczor Gergely Alapiskola
Frissítve

Gördülékeny volt a tesztelés utolsó napja Érsekújvárban

halál gyertya
Frissítve

Meghalt egy idős páciens, miután megkapta a koronavírus elleni oltást - több krónikus betegsége is volt

csonttörés

Fatális következményei lehetnek a csonttörésnek

dd

Agapé, a tiszta szerelem

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.