Komárom: A nyári szabadságok idején kevesebben adnak vért a kórházban

véradás

A nyári hónapok alatt csökkent a véradók száma a komáromi (Komárno) Agel kórházban. Ez talán a nyári szabadságokkal magyarázható, de a kialakult helyzet a véradás szabályainak a szigorításával is összefügghet, amelyre a járvány miatt került sor. Ezt Katarína Szabóová, a kórház hematológiai osztályának vezető laboratóriumi asszisztense közölte.

„Jelenleg le tudjuk fedni a kórház szükségleteit, de ez a helyzet egy perc alatt megváltozhat. Egy hete nagy hiány volt az A Rh-pozitív vércsoportból. A közösségi oldalakon közzétett felhívásoknak és a telefonos megkereséseknek köszönhetően azonban az osztályunk dolgozói sikeresen feltöltötték a készleteinket” – állapította meg Szabóová.

A járványhelyzetre való tekintettel a véradóknak konkrét időpontra kell jelentkezniük a 0918 435 408-as telefonszámon. Az egészségügyi dolgozók így meg tudják állapítani, hogy a véradásra jelentkező személy eleget tesz-e a tiszti főorvos és a fő transzfuziológiai szakorvos által elfogadott rendelkezéseknek. Véradásra hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken lehet jelentkezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?