Kocsmából közösségi ház

Dunaszerdahely |

<p>Új közösségi házat adtak át Sikabony városrészben múlt pénteken. A volt kocsmát az önkormányzat támogatásával a Sikabony Polgári Társulás újította fel.</p>

A városi képviselő-testület 2010-ben a roma projekt keretében jóváhagyta egy közösségi központ kialakítását. A pályázatot 2012-ben írták ki, de a sikabonyiak nem szerették volna, ha a központ így jön létre. A város polgármestere elfogadta a kérésüket, és más forrásból – ingatlaneladásból – származó 100 ezer euró bevételt a közösségi házra különítette el. Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás elnöke elmondta, a beruházás összege közel 110 ezer euró volt. Az épület nagyon rossz állapotban volt, a felújítás előtt először a ház körüli telket kellett kitakarítani, majd az épület belseje következett. Csak ezután kezdhették meg a felújítást. A zárhatatlan kapukat megjavították, a bejárat felett pedig építettek egy új tetőt. A kapott pénzből az épületet be is rendezték. „A munkálatokra elkülönített összeg biztos nem lett volna elég, ha az emberek nem vállalják, hogy ingyen, önként segítenek az épület helyrehozásánál. Nagyon örülök, hogy közös erővel létre tudtuk hozni” – mondta Simon Ferenc. A pénteki átadó ünnepségen terveikről is beszélt a polgári társulás elnöke. „Létrehoztunk egy programtervet, minden hónapra beterveztünk valamilyen rendezvényt. Szeretnénk megszólítani minden korosztályt. Most hétvégén tökfesztivált rendezünk, de borkóstolónk is lesz, és karácsonyváró rendezvényt is szervezünk” – fejtette ki terveiket Simon Ferenc, majd hozzátette: rendezvényeikkel szeretnék közelebb hozni egymáshoz a tősgyökeres sikabonyiakat és az újonnan ideköltözötteket. Sikabony városrész 1960-ig különálló falu volt, de miután Dunaszerdahelyhez csatolták, megszűnt az iskola, az óvoda, a kulturális élet is sokat vesztett lendületéből. „Nemcsak az a célunk, hogy a kulturális életet fellendítsük, hanem szeretnénk, ha az emberek mindennapi problémáival is foglalkozhatnánk. A közvilágítás nem tökéletes városrészünkben, az utak is rosszak. Szeretnénk elérni, hogy a képviselő-testület többet foglalkozzon Sikabony városrésszel” – árulta el hosszú távú céljaikat Simon Ferenc.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?