Kizöldítik a somorjai határt az önkéntesek

Samorin.sk
Somorja |

Két év alatt közel 270 facsemetét ültetettek ki a mezei utak mentén Somorja környékén. A DunaVit Tájvédelmi Társulás és a hozzájuk csatlakozó önkéntesek március végén 91 kocsányos tölgyet, mezei juhart, gyertyánt és vadcseresznyét ültettek ki Tejfalu határában.

A társulás tagjai megjegyezték, hogy egy éve dolgoznak azon, hogy zöldebbé tegyék Somorja határát, eddig 180 fát ültettek ki a mezei utak mentén. A hétvégén pedig további a közel harminc önkéntes további 91 csemetével járult hozzá a megfogalmazott célok teljesitéséhez. A közösségi portálon közzétett nyilatkozatban rámutattak, hogy a munka neheze még hátra van, hiszen a kiültetett egyedeknek meg kell erősödniük, gondozni, öntözni kell azokat. „Igyekszünk majd helytállni ebben is, de a fák hálásak lesznek minden csepp vízért, bárkitől is kapják majd! Vigyázzunk rájuk, gondoskodjunk rólunk közösen, hisz a fák mindannyiunk szolgálatára és örömére vannak!” – írták a közösségi portálon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?