Régió

Kiválósági Ösztöndíj a Selye Egyetem hallgatóinak

Komárom | A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának 50 hallgatója részesül az idei tanéven a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné Alapítványai által támogatott Kiválósági Ösztöndíjban. A pályázatra az alkalmazott informatika, valamint a közgazdaságtan és vállalati menedzsment szakok alap- és mesterképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgatók jelentkezhettek, idén első alkalommal.
V. Krasznica Melitta

2018. november 20. 14:32

A sikeresen pályázó hallgatók Dubéczi Zoltántól vehették át a Kiválósági Ösztöndíj elnyerését igazoló oklevelet; balról Juhász György rektor (A szerző felvétele)

Az ösztöndíj elnyerését igazoló okleveleket ünnepélyes keretek között vehették át tegnap a hallgatók Dubéczi Zoltántól, az MNB elnöki főtanácsadójától. „A Magyar Nemzeti Bank kiemelt célja, hogy emelje a magyar közgazdasági oktatás színvonalát és növelje az általános közgazdasági műveltséget – mutatott rá előadásában Dubéczi Zoltán. – Ennek érdekében 2015-ben az egyetemi hallgatók részére kiválósági, valamint kutatási és tanulmányi ösztöndíjprogramot indítottunk, amely során első évben 250, idén pedig már 27 magyarországi egyetem 2000 hallgatóját tudunk ösztöndíjban részesíteni. Az általános iskolák felső tagozatos diákjaik, valamint a középiskolások részére pedig képzési programot dolgoztunk ki a közigazgatási alapelvek elsajátítására.” Az MNB idén először terjesztette ki ösztöndíjprogramját a határon túli hallgatókra, elsőként éppen a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karával együttműködve. Folytatásként Erdély, Kárpátalja és a Vajdaság több egyetemét is bevonják a programba. Az MNB az idei tanévben összesen 15 millió forinttal támogatja a Selye Egyetem Kiválósági Ösztöndíjban részesült hallgatóit, akik tegnap a bank által megjelentetett szakkönyveket is kaptak ajándékba. Az előadó felhívta a figyelmet a gyakornoki programjukra is, amelyre határon túli fiatalok jelentkezését is várják.

Az ösztöndíjban részesülők egy csoportja
Az ösztöndíjban részesülők egy csoportja

Dubéczi Zoltán tájékoztatása szerint Magyarországon az MNB jóvoltából már 2100 alap- és középiskola 200 ezer diákja ismerkedik közgazdaság alapjaival, ehhez munkafüzetek, mobil applikációk állnak rendelkezésükre. Úgy vélte, ezt a pénzügyi felvilágosító programot érdemes lenne a felvidéki magyar iskolákban is megvalósítani.

Juhász György, a Selye János Egyetem rektora üdvözölte, hogy intézményük lehet az MNB partnere a Kiválósági Ösztöndíj programban, ami lehetőséget ad a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő, tudományos feladatokat is végző hallgatók támogatására. Reményei szerint ez az ösztöndíj még jobb teljesítményre ösztönzi a hallgatókat, növeli tudományos aktivitásukat és hozzájárul ahhoz, hogy minőségi szakemberekké, esetleg majdani oktatókká, közösségünk példaképeikké váljanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

A köztévéhez vonult több ezer tüntető, a rendőrség ismét könnygázt vetett be

Az MTVA székházában éjszakázott 13 ellenzéki képviselő

Lesz-e csúcsrangadó a BL-ben?

Előzés közben szenvedtek balesetet, három fiatal sérült meg

Borostyánba zárt százmillió éves madártollat találtak

A szlovák országgyűlés megválasztása

Legfrissebb galériák
Olvasta már?