Kitüntetik Tamás Ilonát

Rimaszombat/Budakeszi |

<p>Az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesíti a rimaszombati Tamás Ilonát, a szlovák állampolgárságától megfosztott százesztendős felvidéki tanítónőt az Emberi Méltóság Tanácsa. Az elismerést a sajtó nyilvánossága előtt ma délután személyesen veszi át a kitüntetett Budakeszin, az Ökoház<br />&nbsp;</p>

Tamás Aladárné – idős korára való tekintettel – gyorsított eljárással kapta meg 2011 áprilisában a magyar állampolgárságot. 2011. december 2-ig abban a tudatban élt, hogy kettős állampolgár. A magyar állampolgárság felvételét még 2011 áprilisában bejelentette az illetékes körzeti hivatalban. Akkor azt is leszögezte, hogy bár megkapta a magyar állampolgárságot, de a szlovákról nem mond le, mert annak megtartását a szlovák alkotmány is garantálja. Ilonka néni 2011-ben egyébként úgynevezett visszahonosítási okiratot kapott, az azóta elhunyt lányát, Tamás Anikót, aki vele egyszerre kapta meg a magyar állampolgárságot, is honosították. A legidősebb szlovákiai magyar pedagógus állampolgárságának elvesztésével szülővárosában gyakorlatilag hontalanná vált, Ilonka néninek ekkor ajánlotta fel egy magyarországi civil szerveződés, az Emberi Méltóság Tanácsa a jogsegélyt, a szervezet elnöke, Lomnici Zoltán többször is találkozott a családdal.

Ilonka néni az Emberi Méltóságért kitüntetést veszi át Budakeszin, idős kora ellenére jó egészségnek örvend, idén ősszel még a kassai alkotmánybíróság előtt, az állampolgári jogok betartásáért szervezett tiltakozáson is jelen volt. Az idős asszony sorsa tipikusan közép-európainak mondható. Tamás Aladárné Szűcs Ilona 1912. május 16-án magyar állampolgárnak született az akkor Magyarországhoz tartozó Várgedén. Néhány évvel később – anélkül, hogy szülőfalujából elköltözött volna – már csehszlovák, majd hat évvel később, 1938-ban újra magyar állampolgár lett. A második világháborút követően ismét csehszlovák állampolgárrá vált, majd a Szlovák Köztársaság 1993-as megalakulásával szlovák állampolgár lett. 2010-ben élt a kettős állampolgárság felvételének lehetőségével, törvénytisztelő polgárként erről a szlovákiai hatóságokat is értesítette. A szlovák állampolgársági törvény értelmében azonban nem sokkal azután, hogy megszerezte a magyar állampolgárságot, megfosztották a szlováktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?