Kiskórházak veszélyben

Dr. Šomló Péter igazgató: „Tovább tart a kiskórházak és a vidéki lakosság diszkriminálása.” A kórházak működése a vállalkozók hitelezési hajlandóságától függ. Nincs ez másképp Ipolyságon sem, ahol a kórház 30 ezer lakos betegellátásáról gondoskodik. Elfogadható szinten, aminek bizonyítéka, hogy a kezelt betegek 33 százaléka az ipolysági régión kívüli falvakból, városból érkezik. – Az emberek bizalma sokat jelent, viszont ez kevés a fennmaradáshoz. Megfelelő, igazságos finanszírozás nélkül a kis- és középnagyságú kórházak léte kerül veszélybe, s szóba sem jöhet, hogy január elsejével a városok vagy akár a megyei önkormányzatok fennhatósága alá kerüljenek az eladósodott intézetek – számol be a tarthatatlan állapotokról dr. Šomló Péter kórházigazgató, az ország 46 kis- és középnagyságú kórházait tömörítő társulás elnöke. Véleménye szerint tovább tart nemcsak a kiskórházak, hanem, ami még kétségbe ejtőbb, a vidéki lakosság diszkriminálása.

– Valaha a kórházakat egyes osztályainak száma szerint sorolták a ma is létező kategóriákba. Az első típusú intézetekben négy alaprészlegen – belgyógyászat, sebészet, gyermekosztály, nőgyógyászat-szülészet – látták el a rászorulókat, a magasabb szám több szakosztályt jelentett, és amióta bevezették az egészségbiztosítási rendszert, persze több pénzt is. Hiszen míg a biztosítók az ipolysági (I. típusú) belgyógyászaton ellátott beteg kezeléséért 6832 koronát fizetnek, a III. típusú kórházban, pl. a megyeiben (Nyitra) már 13 050-et. Holott mindkét intézetben egyforma a gyógyítás. Mi indokolja ezt a különbséget pl. két agyvérzéses beteg ellátásában? Mi a rászorulót a belgyógyászon részesítjük életmentő kezelésben, lélegeztető gépen tartjuk alacsony fizetség mellett is, miközben ott, ahol van intenzív osztály, 45 990 korona a minimális juttatás. A magasabb ár nem foglalja magába a rétegröntgen vizsgálatot, azt külön fizetik a biztosítók. Mivel természetes követelmény a súlyos betegek ellátásra szakosodott korszerű intenzív osztály kialakítása, megkezdtük a munkálatokat. Önerőből, illetve szponzoroktól kért támogatásokból. A legnagyobb segítséget a Nyílt Társadalomért Alapítvány adománya jelenti, amely 7 millió koronát érő négy lélegeztető műszerből áll. Noha ígéretet kaptunk az egészségügyi tárcától, nem is sejtjük, mikor pótolja a hiányzó anyagiakat a befejezéshez.

Az igazgató feljegyzéseit lapozgatva további igazságtalan pénzelosztásról beszél. Míg a kiskórházak sebészete betegenként 8 239 koronát kap, a magasabb kategóriájú, pl. fővárosi 14 742, és így tovább. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezt az alacsony összeget sem kapja meg a kórház teljes egészében, ugyanis az egészségbiztosítók csak a rendelkezésre álló anyagiakat osszák el, eléggé érthetetlen kulcs – betegösszetétel, a diagnózis súlyossága, más kórházba utalás – szerint. Pedig Ipolyságról csak ritkán küldenek beteget más kórházba, tavaly a járásiba (Léva) egyet sem, a megyeibe (Nyitra) kettőt. De csak olyan osztályra, amely helyben nincs. Az igazgató szerint minden részlegen megfelelő módon, korszerű műszerekkel képesek a betegek gyors diagnosztizálására és gyógyítására. Az ágyak kihasználtsága, 90 százalékos, ez is arra utal, hogy a városiak és a környéken élők a helyi kórházban akarnak gyógyulni. És bár az egészségbiztosítók csak egy bizonyos számú beteg kezelését rendelik meg, nem küldenek el senkit akkor sem, amikor a keret kimerül. – Az ágazat anyagi helyzete egyre romlik, míg 1997-ben a kiskórházak eladósodása évente 250 millió koronával mélyült, az utóbbi években ez az összeg eléri az l milliárdot. De hangsúlyozni kell, egyáltalán nem a kiskórházak okozzák a nagy eladósodást, hiszen ha az intézeti ellátás 28–30 milliárdba kerül, ebből az említett 35 kisebb összesen csak 2,7–2,8 milliárdot fogyaszt. Nem lehet abban bízni, hogy az első kategóriába sorolt kórházak bezárásával javulna az ágazat anyagi helyzete.

Dr. Šomló nem rejteti véka alá véleményét az egyre több egyetemi kórház rangjára emelt egészségügyi intézet számának növekedését illetően. Ugyanis nem hiszi, hogy szükség van mesterséges „gyártásukra”. Mitől jobb az ellátás Nagyszombatban vagy Nyitrán? – teszi fel a kérdést, amelyre nincs válasz.

A „piszkos anyagiak” kapcsán megtudtuk, az egészségbiztosítók csak a megrendelt és a szerződésben rögzített szolgáltatások 80 százalékát fizetik meg a kórházaknak, vagyis havi 3,6 milliót kapnak a szükséges 5,6 millió helyett. – A dolgozók tanácsával megvitattuk, hogy ilyen pénzügyi helyzetben képtelenek vagyunk időben bért fizetni az alkalmazottaknak. A fizetés napján csupán pénzük egy részét kapják kézhez, a maradékot több részletben térítjük. A béralap havi 3,2 millió koronát emészt fel, legalább 800 ezer korona a gyógyszerköltség. Nincs fedezet a többi kiadásra: a rezsiköltségekre, a kórházi kosztra, üzemanyagra és sorolhatnám. Havonta 40 százalékkal növekszik az adósságunk. Azért is, mert az egészségügy nem dolgozik reális árakkal, a megrendelt teljesítmények nem fedik a keresletet. Ilyen alulfinanszírozás mellett a kórházak ki vannak téve annak a veszélynek, hogy csődbe jutnak.

A tények ismeretében kész csodának tűnik, hogy épül az intenzív osztály. – Sajnos, egyre gyakoribb az agyvérzés, a szívbetegek száma is emelkedik. Kötelességünk olyan körülményeket teremteni, hogy a páciensek itt helyben a kor követelményei szerint gyógyulhassanak. A szívdiagnosztika a kórházunkban magas színvonalú, a katéterizáción kívül alig szorulunk más intézmények közreműködésére. Képesek vagyunk orvosolni a pitvarremegést is, eddig már 230 előre tervezett beavatkozásra került sor. Ügyelünk az utánpótlás kinevelésére, a legnevesebb, legismertebb szakemberek oktatják a kórház fiatal orvosait. Intenzív osztály hiányában a súlyos betegeket az egyes osztályokon kialakított egységeken kezeljük, szűkös körülmények között, a többi beteg szeme láttára.

Az említett négy lélegeztető gép nem az egyedüli adomány, amelyet a kórház kapott, ottjártunkkor az Ausztriából érkező ágyak kibontásával voltak elfoglalva a dolgozók. A kórházi szemle során az igazgató elsőnek a laboratóriumot mutatja. Talán azért, mert pénzhiány miatt nem használható ki sem kapacitása, sem műszerezettsége. Jelentős gond a vérhiány. – Egyre nehezebb a szükséges mennyiség beszerzése. A lévai járási kórház állandóan azzal utasít el bennünket, hogy a saját betegei számára kell tartalékolnia a kevés életmentő folyadékot. ĺgy aztán mentőautónk a távolabb eső transzfúziós állomásokon próbálkozik. És ez is többletkiadás – sorolják a laboránsok.

Bár dr. Kovács-Sebestyén Endre az egykori megyei kórház megalapítója korában korszerűnek számított a kórház, ma mások a követelmények. Az intézetet, az egyes osztályok kórtermeit fel kellene újítani. Karbantartásra azonban nincs pénz. A betegek viszont nem tűnnek elégedetlennek.

Segítőkész az ápolószemélyzet, kedvesek az orvosokSomogyi Tibor felvételei – Az igaz, hogy a lévai kórház újabb, viszont itt kedvesebbek az orvosok, segítőkészebb az ápolószemélyzet. A hozzátartozóknak is jobb, ha helyben vagyunk, ha nem kell utazniuk – mondja a folyosón ülő koros néni. És mert elég sok idős beteg fekszik az belgyógyászati osztályon, az iránt is érdeklődtünk, hány napot töltenek kórházban. – A kezelési idő átlagban 8,6 nap, olyan nagy az igény, hogy néha gondot okoz az új beteg felvétele. Szociális okok miatt nem tartunk az osztályon senkit, azért sem, mert ebben a régióban nem hagyják magukra a beteget a hozzátartozók, rendszeresen látogatják, vállalják a rokon utógondozását is.

Az egyetlen korszerű részleg az 1997 óta üzemelő hatágyas nem állami műveseállomás, ahol három műszakban kezelik a Nagykürtösi, a Korponai és a Lévai járás betegeit. – Bár a dialízist üzemeltető kft. ügyvezetője a feleségem, és a két intézmény szakmailag együttműködik, gazdaságilag két különböző egységről van szó. Kezdetben sokan nem értették, miért magán és nem állami dialízis nyújtja ezt a fontos szolgáltatást. Több fórumon el kellett mondanom, hogy a minisztériumtól nem kaptunk volna pénzt ekkora beruházásra. Az állami műveseállomások sorra magánkézbe kerülnek, hiszen a tárca nem képes az évek alatt elhasználódott műszerek lecserélésére.

Természetesen az igazgatót nemcsak a helyi, hanem a többi kiskórház jövője is foglalkoztatja. – A célunk az, hogy 2003. januárjától városi kórházként működjünk. Ennek feltétele, hogy az állam rendezi a 70 milliós adósságunkat, módosul a térítési rendszer, mert ilyen finanszírozás mellet minden városi, vagy akár nonprofit kórház rövid időn belül ismét adósságokat „termelne”, miközben a beruházásra jóváhagyott anyagiakat a minisztérium átadja a városoknak, a megyei önkormányzatoknak. Hiszen a központi elosztás nem tudja követni az új tulajdonosi összetételt. Ha ez nem valósul meg, a kórházak zömében nem lesz kezelés, diagnosztizálás. Mert a hitelezők már nagyon futnak a pénzük után. Ha hamarosan nem kezdődik meg a tartozások kiegyenlítése, számolni kell a rendszer, a betegellátás összeomlásával. – Mi lesz azokkal, akik intézeti kezelésre szorulnak? – vetjük fel. – Erre a kérdésre – mondja gondterhelten a kórházigazgató, – másnak kell választ adnia.