Kiska Nagyrőcén diákokkal találkozott, úgy véli, nem sikerül fellendíteni a régiót

Andrej Kiska
Nagyrőce |

Andrej Kiska államfő hétfő délelőtt megkoszorúzta a fasizmus áldozatainak emlékművét Nagyrőcén. Előtte találkozott a város vezetésével, később pedig a Martin Kukučín Gimnázium diákjaival beszélgetett.

 

„Néha úgy érezhetjük, hogy Szlovákia egy kis ország, de aztán ráébredünk, hogy ez a hatalmas különbségek országa. Nemrég Bazinban és Szencen jártam, a munkanélküliség ott két százalék körüli. Az ottani óvodák és alapiskolák nem győzik felvenni a gyerekeket, a város pedig nem győz lakásokat építeni a lakosoknak” – jelentette ki nagyrőcei látogatása során Kiska. Az államfő utalt rá, hogy míg az említett városokban munkaerőhiány van, addig Nagyrőce elnéptelenedik, a munkanélküliség lassan eléri a 18 százalékot, a lakosság pedig elöregedik, mivel a fiatalok nem találnak munkát és „menekülnek”. „Úgy vélem, a gazdag és a szegény régiók között óriásiak a különbségek. Ezért üdvözlöm a kormány minden olyan lépését, amely ezek csökkentéséhez vezethet. De az az érzésem, hogy ezt valahogy nem sikerül megvalósítani” – véli az államfő, aki bírálta a járási utak állapotát is.

Kiska hozzátette: ki kell találni, hogyan tehető sikeressé a mezőgazdaság ebben a régióban, és hogyan lendíthető fel az idegenforgalom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?