Kirúgták a gyáva a rendőrt

Pozsony/Marcelháza |

<p>Ahelyett, hogy meglőtt társa segítségére sietett volna, és ártalmatlanná tette volna a támadót, elszaladt a helyszínről egy szolgálatot teljesítő rendőr</p>

 

Az eset még tavaly október végén történt Marcelházán, amikor egy részeg sofőr az igazoltatását követően rálőtt a rendőrökre. A Markíza televízió beszámolója szerint Robert Kaliňák belügyminiszter a napokban kirúgta a feladata teljesítésében csődöt mondott beosztottját, a Plus jeden deň című napilap viszont úgy értesült, a bátornak legnagyobb jóindulattal sem nevezhető rendőr fellebbezni akar. A bátorkeszi rendőrjárőr október végén közúti ellenőrzés során állította meg Gašpar K.-t Marcelháza belterületén, nem sokkal azután, hogy a helybeli férfi erősen ittas állapotban (három ezreléknyi véralkoholszintet mutatott a szonda) kijött az egyik kocsmából, autóba szállt, és el akart hajtani. Amikor dokumentálni akarták az alkoholszondás vizsgálat eredményét, a feldühödött férfi legálisan tartott fegyverével a rendőrautóhoz lépett, és rálőtt az egyik rendőrre. Az egyik golyó a vállába, a másik a hátába fúródott. Társa ekkor oldott kereket, szemtanúk szerint egy közeli ház udvarába futott be. Meg nem erősített értesülésünk szerint a részeg lövöldöző odaadta a fegyverét az egyik utcabeli asszonynak – akit jól ismert –, a községi rendőr pedig megbilincselte. Ezt követően érkezett a helyszínre az újabb járőrkocsi és szállította el a tettest, aki ellen hatósági személlyel szembeni támadás bűncselekménye, valamint ittasan elkövetett veszélyeztetés vétsége ügyében indult eljárás.A társát cserbenhagyó rendőr nem birkózott meg a helyzettel – értékelték cselekedetét felettesei. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?