Királyrévi kemencék

királyrévi kemencék
KIRÁLYRÉV |

A Csemadok helyi alapszervezetének kezdeményezésére két kemencét adtak át a hétvégén Királyrévben. A Kemencés Nap nevű rendezvényből szeretnének hagyományt teremteni.

A Csemadok helyi alapszervezetének évzáró gyűlésén merült fel először, hogy kemencéket építenének a mintegy 1100 lakosú falu központi részén, hogy ezzel is színesebbé tegyék a helyi közösségi életet. A szervezet kihasználta a Nagyszombat megye által minden évben kiírt pályázati lehetőséget és sikeresen pályázott a megvalósításra. „Akkor még nem gondoltuk, hogy ez ilyen nagy munka lesz, kezdve a pályázat megírásával, majd a megvalósítással. Több helyszín felmerült, végül a kultúrház mögött helyeztük el, mert itt van olyan nagyobb füves terület, közösségi tér, amely alkalmas különféle rendezvények megvalósítására. A kemencék kiválasztását is sok utánajárás előzte meg, hiszen a különféle típusok ára 1500 és 50 ezer euró között mozog. Az alapot saját kezűleg építettük meg, azon helyeztük el a kész kemencéket” – mondta el Erdélyi Csaba, a szervezet elnöke. Az 1. Királyrévi Kemencés Napon a kemencék ünnepélyes átadása után felléptek a helyi óvodások és alapiskolások, a Vásárúti Dalárda, volt kézműves vásár, tűzoltó bemutató, íjászkodás, fakörhinta, citera bemutató, egész nap nyitva állt a látogatók előtt a falumúzeum, az este zenés mulatsággal zárult. Az alkalomra összeállt egy énekkar, amely Szarka Tamás három számát adta elő, de mivel a tagok szeretnék folytatni az éneklést, így reményeik szerint énekkara is lesz a Csemadoknak. Az érdeklődők a kemencés szalonnás lepényen kívül csülökpörköltet és gulyást is kóstolhattak. A szervezők hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a rendezvényt és szeretnék a kemencéket az év során máskor is kihasználni. 

 

kemencék-Királyrév

A Csemadok Királyrévi Alapszervezete a vezetője elmondása alapján a járvány időszakát leszámítva igyekszik aktív közösségi életet szervezni. Nagyjából negyedévente tartanak kézműves foglalkozásokat, például anyák napja, húsvét, karácsony előtt és más alkalmakkor. „A szervezet vezetőségi tagjai más településekre is viszik ezeket a foglalkozásokat, nagyon népszerűek. Lassan két évtizede rendszeresen szervezünk gulyásfőző versenyt, amely falunappá nőtte ki magát. A Csemadok mellett működik a Fürge Ujjak Citerazenekar is, amely belföldön és külföldön is sokat szerepel. Rendszeresen szervezünk túrákat, színházlátogatást. Amikor véget ér egy rendezvény, már bele is kezdünk a következő szervezésébe, a legtöbbször a községi hivatallal együttműködve. A munka legnagyobb részét a kizárólag nőkből álló vezetőségi tagok végzik, de mindig csatlakoznak olyan aktív lakosok is, akik nem tagjai a helyi Csemadoknak. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy viszonylag kis közösség a miénk, a szervezetek, helyi vállalkozók igyekeznek támogatni egymást, ha anyagiakkal nem tudnak segíteni, akkor más formában, de mindig számíthatunk arra, hogy a feladatokat problémákat közösen elvégezzük, megoldjuk, mindig van kihez fordulni” – zárta Erdélyi Csaba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?