Kilépnének a gyerekcipőből

Szlovákiában igencsak gyerekcipőben jár még az agrárturizmus, pedig a felpörgetett életritmus, az egész évi hajsza után egyre többen vágynak nyugodt helyen, csendes, falusi környezetben eltöltendő szabadságra.

A felújított nagyszülői házban rendezték be az éttermet és a konyhát. A tornácot meghagyták eredeti formájábanVas Gyula felvételeArról nem is beszélve, hogy nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak külföldi, tengerparti nyaralást, sőt, a belföldi üdülőhelyek árai is vetekednek már a külföldiekkel. A szomszédos Ausztriában nagy hagyománya van az agrárturizmusnak. Hájas László, a kavai Hájas Farm tulajdonosa is ott szerezte első ilyen jellegű tapasztalatait, amikor is egy fárasztó hollandiai szolgálati útról hazatérve megszállt egy kis osztrák faluban. Akkor merült fel benne az ötlet, hogy kibővíti mezőgazdasági vállalkozását, és nagyszülei kavai házát felújítva belevág a vendéglátásba.

– Kava Komáromtól alig nyolc kilométerre, a Vág partján fekszik és kataszterében két tiszta vizű bányató található. Fekvésének és környezeti adottságainak köszönhetően tehát kiválóan alkalmas arra, hogy agrárturisztikai központtá váljon – példaként a martosi tájházat, az ógyallai csillagvizsgálót, a gútai vízimalmot említeném. Szentpéteren, ugyancsak egy agrárvállalkozónál, virágzó borgazdaságot tekinthetnek meg a vendégek és borkóstoláson is részt vehetnek. Közel van a pati és a komáromi termálfürdő, aki viszont a természetes vizeket szereti, az a Vág vagy a már említett bányatavak vizében lubickolhat vagy horgászszenvedélyének hódolhat.

A döngölt agyagból készült 110 éves házat Romhányi Rudolf Győző tervezőmérnök újította fel, gondosan ügyelve arra, hogy mindennek megőrizzék eredeti formáját. Megmaradt a tisztaszobából kialakított étkező, a nappali bár és a konyha gerendás plafonja csakúgy, mint a fedett tornác. Az újonnan épült, 15-20 vendég fogadására alkalmas szálló mellett fedett medence is van, a továbbiakban pedig röplabda- és tekepálya kialakítását is tervezik. Nyilvánvaló, hogy ha valaki falusi környezetben kívánja eltölteni szabadságát, ahhoz mindenképpen hozzátartoznak a háziállatok. Hagyományos, a környékre jellemző kis haszonállatok, mint például kopasznyakú tyúkok, fodros tollú ludak, kecskék és bárányok népesítik majd be a gazdasági udvart, de lesz lóistálló is. Az itt vendégeskedő gyerekek etethetik az állatokat, összeszedhetik a tojást, lovagolhatnak és csutakolhatják a lovakat. Tehát olyan élményekben lehet részük, amelyekre a város betontengerében soha. Melyik háziasszony ne szeretné, ha télire teli lenne a kamrája finomabbnál finomabb kompótokkal, lekvárokkal, csalamádéval? A befőzéshez azonban alapanyag, megfelelő edény és szaktudás is kell. A Hájas Farmon mindhármat megtalálják majd a háziasszonyok és a kellemes környezetben eltöltött szabadságról befőttekkel megrakodva térhetnek haza. Az őszi és téli hónapokban disznóvágásra és feldolgozásra lesz lehetőség, ami a gyerekeknek minden bizonnyal külön élményt jelent majd.

– Mindezzel közvetve a település gazdálkodóit is támogatjuk, hiszen vendégeink itt helyben vásárolják majd meg a befőzéshez szükséges zöldséget, gyümölcsöt, valamint a hízóállatokat – mondta Hájas László. – Terveink között szerepel továbbá egy nyitott étterem felépítése is, ahol elsősorban a tavakhoz kilátogató fürdőzők ehetnek-ihatnak majd. A Vág töltésén aszfaltozott bicikliút vezet egészen Gútáig, ez adta az ötletet, hogy kerékpárkölcsönzőt is nyissunk. Télen pedig lovas szánnal barangolhatják be a környéket az ide látogatók. A komáromi szabadidőközponttal közösen nyári tábort szervezünk a gyerekeknek és még sorolhatnám.

Egy ilyen jellegű vállalkozás azonban csak akkor működhet igazán jól, ha minél szélesebb körben szereznek tudomást létezéséről és szolgáltatásairól. Ezért a Hájas Farm az elkövetkezőkben több hazai és magyarországi utazási irodával, információs központtal és agrárturizmussal foglalkozó vállalkozóval kíván együttműködni. „Más országokban igen jól működik a falusi turizmus, és hiszem, hogy nálunk is van jövője” – nyilatkozta optimistán a tulajdonos. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?