Kilencezer kötet gyűlt össze Zéténynek

Zétény
Zétény |

Májusban égett ki a zétényi kultúrház, benne a helyi könyvtár teljes állományával. 

A tragédiát követő napokban a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (SZMKE) elnöksége nyilvános könyvgyűjtést indított, melynek keretében legalább 5000 új kötet beszerzését tűzték ki célul. A gyűjtés olyan jól sikerült, hogy július és szeptember között közel dupla annyi, 9 ezer könyvet gyűjtöttek össze. A könyveket a kultúrházban kialakítandó, modern könyvtárban helyezik el. 

Jegyzékbevétel, szállítás

„Meggyőződésünkké vált, hogy az ott élők, különös tekintettel a felnövekvő nemzedékre, megérdemlik az országos szintű összefogást. A cél minimum 5 ezer jó állapotban lévő, hasznos könyv összegyűjtése volt. Az SZMKE elnöksége által kezdeményezett könyvadományok gyűjtésére Kukó Miklós, Zétény község polgármesterével és Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) elnökével való egyeztetésnek és támogatásuknak köszönhetően került sor. A könyvadományok gyűjtését követően jegyzékbe vették az egyes könyvtárakban összegyűjtött könyveket, a gyűjtés koordinátora pedig összesítette a jegyzéketˮ – közölte lapunkkal Kecskés Ildikó, az egyesület elnöke. Nyugat-Szlovákia egyes gyűjtőkönyvtáraiból szeptemberben részben egy helyre szállították a felajánlott könyveket, a közeljövőben Közép- és Kelet-Szlovákia gyűjtőkönyvtáraiból is a könyvtárfenntartó oldja meg a könyvek elszállítását. Ennek időpontja, a járványügyi helyzetre való tekintettel egyelőre nem tisztázott. 

Megható gesztus 

Kukó Miklós, a szerencsétlenül járt község polgármestere az önkormányzat és a lakosok nevében elmondta, még álmukban sem hitték volna, hogy ennyien bekapcsolódnak a gyűjtésbe.

„Nem tudom szavakba önteni ezt az érzést, igazán megható számunkra, hogy ilyen sokan támogattak bennünket. A teljes egészében megsemmisült könyvtár felújítása kapcsán megteszünk minden tőlünk telhetőt, reményeink szerint egy pályázat segítségével varázsoljuk újjá, és az előző állapotához képest sokkal korszerűbbé. Egy olyan könyvtárat szeretnénk, mely megfelel a modern kori elvárásoknak. Modern elemekkel, gyereksarokkal és egy internetes részleggel bővítjük a könyvtárat, hogy mindenki megtalálhassa benne a magának való résztˮ – közölte lapunkkal Kukó Miklós. Az SZMKE tájékoztatása szerint nemcsak Szlovákiából, hanem Magyarországról és érkeztek adományok.

„Partnereinknek, minden kedves, gyűjtést támogató könyvtárvezetőnek, feladatot elvégző könyvtáros munkatársnak, egyesületi tagunknak, magánszemélyeknek idehaza és a határon túl, valamint a könyvek egy részét szállító, raktározó és a könyvek Zéténybe szállítását vállaló vállalkozónak külön köszönet jár. Köszönet illeti azokat a munkatársakat, egyesületünk tagjait, akik az elnökség által előzetesen szétküldött táblázatba a könyvek témakörét és egyéb kért, kiadásra vonatkozó adatokat is bejegyeztek. Ezzel segítették az összesítési folyamatot, a teljes jegyzék könnyedebb elkészítését, és nagyban hozzájárultak a zétényi könyvtáros munkatársunk munkájához. Tekintettel arra, hogy a könyvtárnak még nincs számítógépe, elektronikus adatbázissal, a dokumentumkeresést lehetővé tevő elektronikus katalógussal, az általunk készített jegyzék egy jó ideig segíteni fogja a könyvtáros munkájátˮ – zárta Kecskés Ildikó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?