Kikerültek a hivatalos Párkány táblák

Párkány |

<p>Csütörtökön Párkányban kikerültek a hivatalos magyar helységnévtáblák. A város határában az összes be- és kivezető úton kihelyezték a Párkány feliratot. A következő napokban Gyerken, Ógyallán és Diószegen is kikerülnek a magyar táblák.</p>

Érsek Árpád közlekedésügyi államtitkár először januárban tárgyalt a Szlovák Útkezelő Vállalat vezérigazgatójával a helységnévtáblákról. Február 16-án levélben szólította fel az illetékeseket a táblák mielőbbi kihelyezésére. Az MKP és helyi civil szervezetek február 10-én Párkányban, Ógyallán, Pereden és Taksonyban figyelemfelkeltés céljából magyar helységnévtáblákat helyeztek ki. A párkányi táblát ismeretlen tettesek megrongálták, ezt az MKP egy hét elteltével másik, ellenállóbb anyagból készített táblával pótolta. „Nem tartom korrekt lépésnek, hogy politikai pártok kampány céljából önkényesen magyar nyelvű helységnévtáblákat helyeznek ki, ezért kértem az útkezelő vállalatot a kétnyelvű helységnévtáblák mielőbbi elhelyezésére” – nyilatkozta az ügy kapcsán az államtitkár.

A módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény és az ehhez kapcsolódó kormányrendelet januártól lehetővé teszi a helységnevek magyar megfelelőinek használatát azokon a településeken is, amelyeket szlovák nemzetébresztőkről neveztek el. A törvény értelmében az illetékesek legkésőbb július 1-jéig kötelesek kihelyezni a kétnyelvű táblákat.
„Örvendetes hír, hogy a regionális útkarbantartó vállalat végre kihelyezte a Párkány táblákat. Ez a lépés is azt bizonyítja, hogy figyelemfelkeltő akcióink hatásosak voltak. Attól tartottunk, ha a parlamenti választásokig nem kerülnek ki a táblák, akkor előfordulhat, hogy a választások utáni kormány esetleg módosítja az ide vonatkozó törvényt és eltörli a kormányrendeletet. Így a táblák hosszabb ideig nem kerültek volna ki a helyükre” – nyilatkozta Farkas Iván, az MKP alelnöke.

További részletek pénteki nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?