Kihasználatlan az Ósva környéki geotermikus energia

Kassa |

<p>Egy hónapja van a kassai Geoterm vállalatnak, a Szlovák Gázműveknek, a kassai hőszolgáltató vállalatnak (TEKO), a városi önkormányzatnak és az Ósva (Olšovany) környéki településeknek, hogy megegyezzenek a geotermikus energia leghatékonyabb felhasználásáról.</p>

Ez derült ki Ľubomír Jahnátek gazdaságügyi miniszter és az érintett felek találkozója után.
A munkálatok még 1992-ben kezdődtek. Fokozatosan 13 millió eurót (391 millió korona) költött a Szlovák Gázművek a projektre, egészen 1998-ig, amikor is befejezték a próbafúrásokat. „Ez volt az első találkozó ilyen felállásban. A résztvevőknek öt pontot kell kidolgozniuk az egy hónap múlva esedékes következő megbeszélésig. Nem helyes, hogy egy ilyen megújuló energiaforrás több mint tíz éve kihasználatlan” – nyilatkozott a gazdaságügyi miniszter. Továbbra sem világos, mennyiben közeledett a Geoterm és annak fő részvényese, a Szlovák Gázművek és a TEKO álláspontja. Ladislav Lazár, a TEKO igazgatótanácsának elnöke tájékoztatása szerint a cég érdekelt a geotermikus energia felhasználásában. Mint kiderült, szerették volna megszerezni a Magyarbődön (Bidovce) található forrást, ahol ugyancsak geotermikus erőmű épült volna. Ezzel nem értett egyet sem a Geoterm, sem a Szlovák Gázművek. Hans Gilbert Meyer, a Geoterm felügyelőtanácsának tagja Lazárhoz hasonlóan csak annyit mondott, érdekeltek az együttműködésben, de csak bizonyos feltételek mellett, melyekről még az egy hónap múlva esedékes miniszteri találkozó előtt szeretnének megegyezni. Jahnátek elmondása szerint a csütörtöki megbeszélés eredménye, hogy megegyeztek a geotermikus energia felhasználásának három fázisáról. Első lépésként felépül az erőmű Györkön (Ďurkov), melynek hőenergiáit a környező települések, üdülőközpontok, mezőgazdasági intézmények fűtésére használnák fel. A második fázisban fel kell mérni a Magyarbődön és Ósván található források kapacitását és felhasználásuk leghatékonyabb módszerét. Harmadik lépésként azt kell felmérni, milyen lehetőségek vannak arra, hogy Kassa távfűtését biztosítsák a geotermikus energiával. Ebben az esetben szükség lenne egy 40 kilométeres csővezetékre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?