Kiharcolták gyerekeiknek az iskolát

Léva |

<p>Transzparensekkel, éles beszólásokkal és füttykoncerttel próbálták jobb belátásra bírni a szerdai önkormányzati ülésen a megszűnésre ítélt 5-ös számú lévai szlovák alapiskola pedagógusai és a szülők a városatyákat.</p>

 

„Az utóbbi években csökkent a gyerekek létszáma a városi alapiskolákban, és a demográfiai mutatók alapján sincs okunk bizakodásra. A város kénytelen volt kidolgozni az iskolai hálózat optimalizációjának az irányelveit” – hangsúlyozta Štefan Mišák Léva polgármestere.  A város vezetése szerint kivitelezhető megoldásnak tűnt az 5-ös számú szlovák alapiskola bezárása vagy összevonása a szomszédos, Szaratov utcai alapiskolával. A megoldás ellen petícióban tiltakoztak a szülők és pedagógusok, több mint kétezer aláírást gyűjtöttek össze. Az önkormányzati ülésen szót kapott Adriana Zlatnícka, az iskolatanács képviselője, és felszólaltak a pedagógusok is. A képviselő-testület a szülők felszólalása és a vita után, végül elfogadta Ján Krtík független képviselő módosító javaslatát. Nem szüntetik meg és nem vonják össze augusztus végén a két Szaratov utcai alapiskolát, viszont a Mély úti óvodát átköltöztetik az Iskola utcai tanintézmény helyiségeibe.  További részletek az Új Szó egy későbbi számában!   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?