Kifizetik az ösztöndíjukat

Somorja. Karácsonyi vásárral és kiállítással egybekötött jótékonysági estet tartottak a somorjai Corvin Mátyás Alapiskolában. Mivel a rendezvényre a civil szervezetek hetében került sor, az adók 2 százalékának közhasznú célokra fordításáért küzdő Emberek az Emberekért szervezet is képviselte magát.

Somorja. Karácsonyi vásárral és kiállítással egybekötött jótékonysági estet tartottak a somorjai Corvin Mátyás Alapiskolában. Mivel a rendezvényre a civil szervezetek hetében került sor, az adók 2 százalékának közhasznú célokra fordításáért küzdő Emberek az Emberekért szervezet is képviselte magát. Sárga szalaggal fejezték ki szolidaritásukat a polgári kezdeményezések támogatása mellett, és tüntettek a parlament azon tervei ellen, mely szerint átformálnák az adók 2 százalékáról szóló törvényt, hátrányos helyzetbe kényszerítve ezzel a kisebb társulásokat.

Az esten befolyt összeget alap-, középiskolás és egyetemista fiatalok ösztöndíjára fordítja a somorjai Támaszalap Polgári Társulás, mely 1999-ben alakult. Jelenleg 13 ösztöndíjasuk van, az alapiskolásoknak 1100, középiskolásoknak tanulmányi eredménytől függően 800 vagy 1200 koronát, egyetemistáknak 1500 koronát folyósítanak havonta. A kiállítás december 8-ig (péntekig) tekinthető meg 7.30-tól 16.30-ig. Festményeket, kézimunkákat, karácsonyi kiegészítőket, könyveket kínálnak kedvező áron. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?