Kiegyensúlyozott költségvetés – és büntetés Füleken

Fülek |

<p>Még a korábbi képviselő-testület hagyta jóvá a nógrádi város idei költségvetését. A régióbeli településekkel ellentétben Fülek új vezetése jelentős többlettel és komoly tartalékkal vehette át a város irányítását. Emellett azonban a tavaly kiszabott 35 ezer eurós büntetés kifizetése is az új vezetésre vár.</p>

2015-ben Fülek több mint 5,3 millió euróból gazdálkodhat, kiadásai 5,2 millió euróra tehetők. Összesen 96 ezer euró többlettel számolnak. A város tartalékalapjában 243 ezer euró gyűlt össze. A leköszönő képviselő-testület módosítójavaslat nélkül, egyhangúlag jóváhagyta a büdzsé tervezetét. Varga Zoltán, a városi hivatal gazdasági és vagyonjogi osztályának vezetője lapunknak elmondta, több európai uniós pályázat kiértékelésére vár a város, valamennyi megvalósítására van fedezete az önkormányzatnak.

Részben a tavalyi helyhatósági választások miatt semmilyen adót és illetéket nem emelt az önkormányzat. Novemberben az előzetes kalkulációk alapján a 2014-es adókivetések nagy többségét befizették a lakosok. „Az ingatlanadó 90–95 százalékát, a szemétdíj 85 százalékát szedtük be” – mondta Varga Zoltán. Az egyéb illetékekkel sincs gond, egy összegben vagy törlesztőnaptár alapján a lakosok nagy része év végéig befizeti az illetékeket.

Egy 2008-as európai uniós pályázatnál talált hiányosság miatt Fülek önkormányzatának 35 ezer eurót kell visszafizetnie. A városi park revitalizálásakor felújítottak egy olyan járdarészt is, mely a Szlovák Vasúttársaság területén van. Ezt az összeget december 3-ig kellett visszafizetni. Agócs Attila, Fülek új polgármestere lapunknak elmondta, folynak az egyeztetések az hatósággal. „Abban állapodtunk meg, hogy a pénzt nem egy összegben, hanem törlesztőnaptár alapján egy év alatt fizetjük vissza” – mondta Agócs Attila. Bár a 35 ezer euró komoly érvágást jelent a városnak, a működését nem bénítja meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?