Régió

Kicsindi tesztelés: rosszabbul jártak, mint november elején

Kicsind | A párkányi körzetben csak Kicsinden volt tegnap tesztelés, az eredmények rosszabbak, mint a hónap elején voltak. A máshonnan érkezett pozitív esetek miatt.
Buchlovics Péter

2020. november 22. 13:00

Kevesebben voltak, több volt a máshonnan érkezők pozitív tesztje.  (A szerző felvétele)
Kevesebben voltak, több volt a máshonnan érkezők pozitív tesztje. - A szerző felvétele

A Párkányhoz közeli kis falu fertőzöttségi mutatója jócskán megugrott a tegnapi teszteredmények alapján. Ez viszont két tényező miatt alakult így. Egyrészt, szombaton kevesebb helyi lakos vett részt a szűrésen és összességében is kevesebb embert teszteltek le, másrészt pedig az összlétszámból több a pozitívnak bizonyult esetek száma – tájákoztatta lapunkat Pásztor Rita polgármester. A 383 lakosságú Kicsinden tegnap összesen 182 embert teszteltek le, ezek közül viszont csak 78 volt a helyi lakos, 104 ember pedig Párkányból, Helembáról, Kéméndről és a környékből érkezett. Az összes tesztből 5 eset bizonyult pozitívnak, ebből 4 fertőzött ember szintén nem kicsindi. „Sajnos bekövetkezett az, amitől tartottunk. Mert ha a november eleji tesztelések eredményét összevetjük a mostanival, akkor százalékarányban tovább romlott a kicsindi mutató és épp a máshonnan érkezett, de pozitívnak bizonyult esetek miatt“ – fűzte hozzá Pásztor Rita. Kicsinden a hónap elején 471 személyt teszteltek le, ebből 223 volt a helyi lakos. Akkor kilenc eset volt pozitív, ebből öt fertőzött volt a helyi, 4 fertőzött személy érkezett máshonnan. A polgármester szerint ez a mostani eredményekkel összevetve arányaiban is egyértelműen rosszabb helyzetet mutat és sajnos a máshonann érkezett pozitív esetek száma miatt is.

„Természetesen arról senki nem tehet, hogy megfertőződik, ez bármelyikünkkel előfordulhat és a szűrés igenis hasznos dolog. Ám tartok attól, hogy épp a mostani eredmények alapján és a tervezett, újabb országos teszteléstől függetlenül is, Kicsinden ismét tesztelni kell majd. Ugyanakkor ez egy ilyen pici falunak jókora anyagi megterhelést jelent. Az eddigi két forduló ezer eurónkba került, csak a tegnapi tesztnapra a védőöltözékeket 193 euróért sikerült beszereznünk. Ha lesz harmadik forduló – vagy december hatodika körül az országos szűrés, akkor össze kell hívnom a képviselő-testületet, hogy megoldjuk ennek a finanszírozását. A nálunk tegnap dolgozó egészségügyi személyzet például a mai napig nem kapta meg az államtól a tesztelésekért járó pénzt, holott ők már november elején is a frontvonalban dolgoztak. Az adminisztratív munkaerőt a község fizeti, viszont én érzem kínosnak, hogy pont a legveszélyesebb munkát végzőknek tartozik az állam. Mi igyekszünk mindent bebiztosítani és megoldani, de az állam kötelessége lenne, hogy az egészségügyi személyzetet késedelem nélkül kifizesse, hiszen ez deklaráltan az ő kötelessége. A védőöltöözékekben dolgozni nem egy leányálom, szünetben, ha át kell öltözniük, az alsóruháikból szinte facsarni lehet a vizet, annyira megizzadnak, mert ugye a védőruha szinte légmentesen zár. Ilyenkor muszáj teljesen, újra átöltözni és új védőruhát használni. “ – taglalta a helyzetet Pásztor Rita.

A polgármester hozzátette, arról nincs információja, hogy más helyeken az egészségügyi személyzet megkapta-e már az illetményét, de véleménye szerint nehéz elvárni valakitől, hogy veszélyes munkát végezzen napokig, ha az érte járó pénzt késve küldik meg.

Egyébként a tegnap pozitívnak bizonyult egyetlen kicsindi lakos sem lakik már a községben, régóta és életvitelszerűen sem, az illető külföldön dolgozik.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus iskola
Frissítve

A diákok december hetedikétől visszatérhetnének az iskolákba, nem lesz országos tesztelés ötödikén és hatodikán

hóágyú

Változnak a járványügyi intézkedések – kérdések és válaszok!

Igor Matovič

A szakértők is kifogásolják a Matovič-féle országos tesztelést

Diego Maradona
Frissítve

Elhunyt Diego Maradona

monika Jankovská
Frissítve

Jankovská beismerő vallomást tett

Meghan Markle

Meghan Markle a nyilvánosság elé tárta érzéseit második magzata elvesztéséről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.